BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Magyar vállalkozót díjaztak kreativitásáért

2008. december 11. csütörtök, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tibor Dávid, a Masterplast-csoport egyik tulajdonosa lett a második a világ legkreatívabb fiatal vállalkozójának címéért meghirdetett versenyen. A Junior Chamber International (JCI) által alapított díjra idén 238-an pályáztak a világ minden tájáról, az Újdelhiben megrendezett döntőn - ahol angolul kellett cégprezentációkat tartani, emellett szakmai kérdésekre válaszolni - egy maláj iskola vezetője lett a győztes.
A Fiatal Kreatív Vállalkozói Díjjal a JCI azokra a fiatal vállalkozókra kívánja felhívni a figyelmet, akik kreativitásuknak köszönhetik a sikerüket. A szervezet éves európai konferenciáját jövő júniusban, Budapesten rendezik meg, a négynapos rendezvényre akár 3 ezren is érkezhetnek. A 32 éves Tibor Dávid a JCI magyarországi szervezetének tagja; az 1997-ben Ács Balázzsal közösen megalapított, öt alkalmazottal induló Masterplast Zrt. ma hétszáz főt foglalkoztat és a régió egyik nagy, évi 25 milliárd forintos árbevételt elérő építőanyag-gyártó és -forgalmazó vállalatává nőtte ki magát.

Szabó Márta
Szabó Márta

Ez is érdekelhet