A politikai elemzéseiről ismert Political Capital (PC) Institute a közép-európai régió után októbertől a Közel-Keleten is megkezdte tevékenységét - mondta lapunknak Szabados Krisztián igazgató. A cég négy évvel ezelőtt állította fel politikai kockázatelemző divízióját (RFD), amely politikai és gazdasági elemzéseket, előrejelzéseket készít angol nyelven multinacionális nagyvállalatok, kormányok, NGO-k és a média számára. Az RFD kezdetben Magyarországra összpontosított, majd 2006 végétől, a bolgár leányvállalat megalapításától kezdődően a régió országairól is megkezdte a rendszeres elemzések készítését. A tíz fővel dolgozó bolgár iroda az elmúlt két évben minden várakozást felülmúlt, eredménye ma már nullszaldós, a magyarországi iroda bevétele pedig tavaly meghaladta az egymilliárd forintot.
A vezetőség 2008 elején döntött arról, hogy a cég kiterjeszti tevékenységét más régiókra és a világpiacon is versenybe száll a legnagyobb politikai elemzőcégekkel. Több régió tesztelése után döntöttek a Közel-Kelet mellett: október 1-jétől hivatalosan is útjára indult a dubai munkacsoport, Ghanem Nuseibeh irányításával. A PC hét térségbeli országról készít elemzéseket, a listán Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek, Jemen, Kuvait, Omán, Katar és Szaúd-Arábia is szerepel. Az intézet a kelet-közép-európai régióban további irodák nyitását tervezi - Lengyelországban, Romániában, Csehországban és Macedóniában -, a többi régióról pedig üzleti titokra hivatkozva nem nyilatkozott a cégvezető.
