Az év végén bezár a Berwin Zrt. nyíregyházi ruhagyára, ezzel összesen 395 munkahely szűnik meg - értesült a Kelet-Magyarország. Az angol anyavállalat döntése értelmében szűnik meg a gyártás, azt még nem tudni, hogy a leépítés egy vagy több részletben történik-e - nyilatkozta Turgyánné Tóth Magdolna gyárigazgató.
A Berwin-cégcsoport nyírségi üzeme főleg angliai megrendelésre varrt öltönyöket, zakókat, szoknyákat, mellényeket, blézereket, de más nyugat-európai országokban is vásárolták az ott készülő ruházati termékeket, köztük olyan márkákat, mint például a Next, a Moss Bros, a Pierre Cardin, a Daniel Hechter. A Berwin & Berwin 1992-ben vásárolta meg a valamikori Elit Ruhagyár Rt. - a hajdani Vörös Október Ruhagyár - öt üzemét, ezek közül a dunaújvárosit és a várpalotait már korábban bezárta (Napi, 2005. november 18.), így a nyíregyházi egység megszűnésével már csak a budapesti és a vásárosnaményi marad talpon; a fővárosi egységben, ahol a logisztikai központ és szabászat működik, három évvel ezelőtt egymilliárd forintos beruházást hajtottak végre. Várpalotán több mint 160, Dunaújvárosban mintegy 240 dolgozót foglalkoztatott az angol divatcég; ezeket a gyárakat megpróbálták szakmai befektetőknek eladni, de a versenyképességi feltételek romlása miatt ez nem sikerült.
A nyíregyházi varroda 1950 óta működött, a Szabolcs Online információi szerint még a karácsony előtti munkanapig lesz ott munka. A regionális munkaügyi központ jelenleg 4278 állástalant tart nyilván Nyíregyházán - írta egy tegnapi sajtótájékoztató kapcsán az MTI-Eco.
