Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A dollár/jen 130,4 és 132 között ingadozott az elmúlt napokban, s elemzők rövid távon nem számítanak arra, hogy az árfolyam a 130-135-ös sávon kívül kerül. Az euró/dollár ugyan a hét közepén felugrott 0,8910-re, kitörve ezzel a fél éve tartott 0,86-0,8850-es tartományból, de kevesen tartják ezt egy trend kezdetének, sokkal inkább rövid kilengésnek. Igaz ez még akkor is, ha számos befektetési bank egyébként meg van győződve arról, hogy a következő évek a dollár strukturális korrekciójáról fognak szólni.
A devizapiaci bizonytalanság egyik fő oka az lehet, hogy az Egyesült Államok kezd belépni a sokat hangoztatott átmeneti szakaszba, amikor is a készletek feltöltése helyett a végső keresletnek kellene átvennie a növekedés hajtóerejének szerepét. A készletciklus adta lendület még tart, ezt bizonyította az ipari termelés márciusi 0,7 százalékos bővülése, ami az elmúlt két év leggyorsabb havi szintű növekedése. A kapacitáskihasználtság 75,4 százalékra emelkedett, de ez az adat még mindig a gazdaságban rejlő tartalékok nagyságáról szól. Ennek megfelelően az inflációs nyomás szinte teljesen hiányzik az amerikai gazdaságból. A termelői árindex márciusban ugyan egy százalékot ugrott, de ez szinte kizárólag az üzemanyagárak több mint 20 százalékos drágulásának volt köszönhető, s a magindex már csak 0,1 százalékos emelkedést mutatott. A fogyasztói árindexbe egyelőre még csak részben szűrődött át az olajár növekedése, így az a vártnál kisebb mértékben, mindössze 0,3 százalékkal emelkedett a hónapban, ez a magindex pedig 0,1 százalékkal.
A fő bizonytalansági tényező továbbra is a végső kereslet: a készleteket nem lehet a végtelenségig töltögetni, előbb-utóbb a háztartások fogyasztásának, a beruházásoknak vagy az exportnak kell beindulnia. Ebből a szempontból már nem olyan jók a hírek. A kiskereskedelmi eladások februárban és márciusban egyaránt csak szerény mértékben, 0,2 százalékkal növekedtek, s még kisebb a dinamika, ha kiszűrjük a drágább üzemanyagok hatását. A munkanélküli-segélyért tartósan jelentkezők számában nem is az az érdekes, hogy 3,779 millióra emelkedett, hanem hogy az elmúlt évek idősorának revízióját követően ezzel most érkeztünk el a jelenlegi ciklus csúcspontjára (korábban tavaly október volt ez a pont).
A lényeg tehát az, hogy az első negyedév 4,5-5 százalékos GDP-gyarapodását követően a második negyedévben a készletciklus kifulladása miatt jelentős lassulásra számíthatunk, s még nagyon nem látni, hogy a végső kereslet mikor és mennyiben veszi át a vezető szerepet. Ennek megfelelően Alan Greenspan szerdai kongresszusi beszéde is azt jelezte, hogy a Fed egyelőre kiváró állásponton van, s nem érzi szükségét egy gyors és agresszív kamatemelésnek. A Fed tehát továbbra is elsősorban a növekedésre koncentrál, s kevésbé az inflációra, ami egyben megerősíti azt a vélekedést, hogy egy tartósabb olajár-emelkedés esetén az amerikai monetáris politika türelmes lenne, nem sietne a kamatemeléssel.
Az eurózóna helyzete bizonyos tekintetben jó másolata az amerikainak, csak kisebb számokkal. A vállalati bizalmi indexeknél az utóbbi időkben látott kedvező fejlemények lassan, de biztosan kezdenek megjelenni a termelési statisztikákban: a németek, a franciák és az olaszok egyaránt a vártnál jobb februári ipari termelési adatokkal szolgáltak, s így a valutaövezet aggregált indexe is 0,2 százalékos bővülést mutatott a december-januári stagnálás után. A kereslettel azonban itt is problémák vannak: a német kiskereskedelmi eladások februárban 1,2 százalékkal csökkentek, s a januári adatot is 1,7 százalékos visszaesésre módosították. A konszenzus szerint a háztartási fogyasztás az első negyedévben az eurózóna szintjén stagnált, s így a GDP is mindössze 0,3-0,4 százalékkal bővülhetett (nem annualizáltan).
Ami a monetáris politikát illeti, az olajár okozta kezdeti idegesség itt is csökkenni látszik, az ECB vezetői ugyanis felettébb kiegyensúlyozott nyilatkozatokat tettek a drágulás várható hatásairól. A piac korábban attól félt, hogy a bank az inflációs hatásra fog koncentrálni, mivel a fogyasztói árindex amúgy is a célsávon kívül van. Ehhez képest a héten Ottmar Issing, az ECB vezető közgazdásza s egyik legbefolyásosabb kormányzótanácsi tagja is arról beszélt, hogy az olajár-emelkedésnek az árszintre és a növekedésre egyaránt hatása van, s a kettőt együtt kell figyelembe venni.
Gy. M.
