A tartalékok elapadása, valamint a fogyasztás várható növekedése miatt Bulgária még ebben a hónapban mintegy 25 ezer tonna kukorica importjára kényszerül - jelentette kereskedői forrásokra hivatkozva Szófiából a Reuters. A meg nem nevezett informátor Dél-Amerikát jelölte meg a beszerzés valószínű forrásaként.
Tavaly az évtizedek óta legsúlyosabb aszály következtében a megelőző évi felére, 1,1 millió tonnára esett vissza az ország kukoricatermése, az árak pedig a betakarítás óta megközelítően 90 százalékkal emelkedtek. Jelenleg egy tonna kukorica a fizikai piacon már 280 levába kerül - ami 133 dollárnak felel meg -, s az árak előreláthatóan hétről hétre tovább fognak emelkedni. Ennek oka egyrészt az, hogy a búzakészletek szintje is alacsony, másrészt hogy a tavaszi állatszaporulat miatt nő a takarmányszükséglet is. Ebből következően az import hamarosan kifizetődőbb lesz, mint a belföldi áru - vélik piaci körökben.
A vámstatisztika szerint a bolgár cégek a betakarítás, tehát tavaly augusztus óta 40 ezer tonna kukoricát exportáltak és 13 ezer tonnát importáltak. (Ez utóbbi mennyiségből 11 ezer tonna magyar kukorica volt, amelyet a belga Amylum keményítőgyár az ottani üzemének nyersanyagellátásához vásárolt.) A szófiai mezőgazdasági minisztérium becslése szerint az új termésig még mintegy 100 ezer tonna kukorica bevitelére lesz szükség.
