Megszakadtak az energetikai szén új éves szerződéses árának megállapítását célzó tárgyalások az ausztrál bányavállalatok, valamint a japán erőművek képviselői között. A Bloomberg értesülése szerint utóbbiak nem mutatnak hajlandóságot, hogy elfogadják az exportőrök által előterjesztett 25 százalékos áremelési igényt, s mindössze 3,5 százalékot tartalmazó ellenajánlatot tettek. Miután a két árelképzelés között szakadékszerű különbség tátongott, a tárgyalások abbamaradtak.
Az ausztrálok néhány hete még bizakodóak voltak az áremelési szándékaik keresztülvitelének esélyeit illetően, hiszen az energetikai szén iránti kereslet négy év óta először haladja meg a kínálatot (NAPI Gazdaság, 2001. február 9., 13. oldal). Ebben az időszakban a hosszú lejáratú szerződéses árak 29 százalékkal, tonnánként 28,75 dollárra csökkentek, olyan alacsony szintre, amely mellett már nem nyitottak új bányákat. Az ázsiai villamosenergia-felhasználás ugyanakkor folyamatosan emelkedett.
Azt még az importőrök is elismerik, hogy a túlkínálat időszaka lezárult, piaci megfigyelők viszont mindkét fél előterjesztett árelképzelését megalapozatlannak tartják, s minimálisnak az esélyt arra, hogy valamelyiküknek is sikerül azt elfogadtatnia a másikkal. A legnagyobb exportőr és importőr között kialkudott árat a nemzetközi szénpiacon a többi szereplő is hagyományosan irányadónak tekinti.
