Élénk, 138 kontraktusnyi, 471 millió forint értékű forgalom mellett az aktív határidőkre zömében csökkentek az elszámolóárak tegnap a Budapesti Árutőzsde határidős gabonaszekciójában.
A néhány „árral szemben” mozgó jegyzés egyike a takarmányindex (TAX) volt, amely márciusi lejáratra 22 kontraktusnyi kötés nyomán limittel, 800 ponttal szökött fel. A másik limit mértékű árváltozást a takarmányárpa-piacon regisztrálták - a márciusi jegyzés 800 forinttal, a májusi pedig 700 forinttal zuhant, kötés nélkül.
A búza a négy legközelebbi terminre 20-280 forinttal olcsóbb lett - az ótermésre számottevő üzletek is születtek -, a takarmánybúza azonban vegyesen, márciusra 400 forinttal lejjebb, augusztusra 180-nal feljebb zárt. Ez utóbbi árváltozást 20 kontraktusnyi kötés „hitelesítette”. A tavalyi kukorica elszámolóára élénk üzletmenet után 490/500/500 forinttal csökkent, az új termésé - amelyre egyetlen kötés sem esett - nem változott. Az idei termésű napraforgómag októberre 100 forintot veszített az értékéből, novemberre viszont 500 forinttal drágult - egy-egy kontraktusnyi kötés mellett. A repcemag, a szójadara és az ammóniumnitrát esetében egyetlen árajánlat sem hangzott el, az elszámolóárak értelemszerűen nem módosultak. Változatlanul zárt az opciós gabonapiac és a határidős húspiac is.
(NAPI)
