A hét végére nagyon visszaesett a Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiacának forgalma. Csupán 21 kontraktusnyi kötés született – 73,7 millió forint értékben –, szórványos és jobbára mérsékelt árváltozások mellett.
A tavalyi búza májusra 100 forinttal drágult, ám az új termés a jövő májusitól eltekintve minden terminre olcsóbb lett, 50–280 forinttal.
A takarmánybúza-piacon egyetlen üzletet sem kötöttek, az elszámolóár azonban augusztusra 300 forinttal esett, eladási ajánlat nyomán. Takarmányárpára volt néhány vételi és eladási ajánlat is, ezek azonban nem ugyanazon lejáratokra szóltak, s így kötés nem esett, az elszámolóárak változatlanok.
A kukoricapiac valamelyest szilárdult, mivel májusra és jövő márciusra 10/100 forinttal erősödött a jegyzés.
Az idei termésű napraforgómagra volt némi licitálás, egyedüli eredményükként 100 forinttal emelkedett a novemberi elszámolóár.
A szójadara jegyzését a záróidőszakban is próbálkozó eladók 800/400 forinttal lejjebb szorították, vevő ennek ellenére sem mutatkozott.
Takarmányindexre, ammóniumnitrátra és repcemagra egyetlen ajánlatot sem tettek, az elszámolóárak változatlanok maradtak. Ugyanez áll az opciós gabonapiacra is.
(NAPI)
