Az elmúlt napokéhoz hasonló forgalom mellett tegnap szilárdult a Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiaca. A 97 kontraktusnyi, 333 millió forint körüli értékű forgalom ezúttal nagyjából egyenlő arányban oszlott meg a búzára és a kukoricára kötött üzletek között.
A búzapiac mérsékelt árváltozásokkal, vegyesen zárt - a decemberi jegyzés 160 forinttal gyengült, a korábbi lejáratokra 30-130 forinttal erősödött, a két jövő évi terminre szólóak pedig változatlanok maradtak. A takarmánybúzára valamelyest élénkült a licitálás, kötés azonban nem esett és az elszámolóárak sem módosultak. Forgalom a takarmányárpa-piacon sem volt, de márciusra és augusztusra 200/200 forinttal emelkedett az elszámolóár.
A kukoricapiac, ahol júliusi határidőre jelentős tételeket kötöttek le, minden terminre magasabban zárt, 100-230 forinttal. A napraforgómag elszámolóára egyedül a decemberi határidőre emelkedett, de limittel, 800 forinttal.
A nap említésre méltó fejleményei közé tartozik, hogy júliusi lejáratra megszületett az első ammóniumnitrát-kötés, amelynek nyomán 46 ezer forintban állapították meg az első elszámolóárat. A határidős gabonapiac többi kontraktusa esetében üzlet nem volt és az elszámolóárak is a megelőző napi szinteken maradtak.
Ugyanez mondható el az opciós gabonapiacról is.
(NAPI)
