BUX 131435.70 -0,26 %
OTP 40780 0,17 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Limittel szökött fel az új termésű napraforgómag ára

2001. január 11. csütörtök, 23:59

Az árváltozások nagyjából a megelőző napok tendenciáját követték, az üzletmenet azonban élénkült tegnap a Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiacán. A 190 kontraktusnyi, mintegy 630 millió forint értékű napi forgalom számottevő része takarmányárpára kötött üzletekből adódott.
A közeli lejáratokra a búza iránt is jelentős volt a vételi érdeklődés, amit az ótermés esetében az árcsökkenés is táplált - a márciusi és májusi jegyzés 50/150 forinttal gyengült. Ezzel szemben az idei búza a három jegyzett terminre 50/130/100 forinttal drágult. A többi kalászos elszámolóára nem változott, viszont a takarmányárpa-piacon a jövő márciussal új határidő került fel a táblára, s 40 kontraktusnyi kötés nyomán 29 750 forintban állapították meg az első elszámolóárat.
A kukoricapiacon tavalyi termésből több mint 10 ezer tonnát kötöttek le 330/300/300 forinttal csökkenő elszámolóárak mellett. A két idei terminre az új termés ára is esett - kötés nélkül - 200/150 forinttal.
A új napraforgómagra három határidőre is fellobbant az érdeklődés, eladó azonban a zárásban is megismételt, limittel, 800-800 forinttal megemelt vételi ajánlatok ellenére sem akadt.
A szójadarapiacon májusi és júliusi lejáratra született egy-egy kontraktusnyi kötés, az elszámolóár azonban ezekre nem, csupán márciusra változott, esett 500 forinttal.
A takarmányindex (TAX), az ammóniumnitrát és a repcemag piaca gyakorlatilag eseménytelen volt, az elszámolóárak sem változtak. Ugyanez mondható el az opciós gabonapiacról is.
(NAPI)

Potori Károly
Potori Károly

Ez is érdekelhet