Az Egyesült Államokban a múlt hét végén és e hét elején naponta mintegy 10 százalékkal drágult a földgáz. A piaci elemzők ezt az ország északkeleti területeit elárasztó hideggel magyarázzák. Januári szállításra az 1 millió brit hőegységre (British Thermal Unit, BTU=0,252 kcal) szóló jegyzés a New York-i tőzsdén (NYMEX) kedden 9,245 dollárig emelkedett. Ez egyben azt is jelenti, hogy az árak idén már megnégyszereződtek. Az ipari felhasználók és az erőművek egyaránt növelték vásárlásaikat, ennek következtében csak szerény mértékben lehetett növelni a téli kínálat biztonságát szolgáló tartalékokat. A hónap első harmadának vége felé ezek szintje 64-65 milliárd köbméter volt, az amerikai gázipari szervezet (AGA) szerint 1993 óta a legalacsonyabb, a tavalyi szintnél 21 százalékkal kevesebb.
Illinois, Indiana, Michigan, Ohio és Wisconsin államokban a hőmérő higanyszála -10 Celsius- fok közelébe süllyedt, ami elsősorban azért figyelemre méltó, mert az ország teljes gázfogyasztásának mintegy 30 százalékát ez a térség veszi fel.
(Bloomberg)
