A legfrissebb felmérések szerint az Egyesült Államokban idén az egy főre jutó marhahúsfogyasztás 69,9 font lesz, fél fonttal több a tavalyinál. Az ágazat részéről különösen örvendetesnek tartják, hogy a fogyasztás immár második éve tartó növekedése az árak emelkedése ellenére, vagy inkább mellett következett be. Az amerikai szupermarketekben a marhahús átlagára jelenleg fontonként 3,05 dollár, 8 százalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt volt.
Húsz esztendő óta ez az első alkalom, hogy a fogyasztás együtt emelkedett az árakkal, s az előbbi húzta fel az utóbbiakat. E kedvezőnek tartott fejleményben szerepet játszott az amerikai gazdaság utóbbi években tapasztalt látványos növekedése is – a fogyasztóknak a korábbinál több pénzük maradt marhahúsvásárlásra és éttermekben való étkezésre.
Megfigyelők szerint a többi fejlett ipari országban javuló gazdasági helyzet ugyancsak segítette az amerikai marhahúságazatot. Az előzetes becslések szerint az USA marhahúsexportja körülbelül 8 százalékkal meghaladja a tavalyi szintet, s eléri az 1,23 millió tonnát, szemben a tavalyi 1,14 millió tonnával. A legnagyobb felvevőpiacai Japán, Kanada, Mexikó és Dél-Korea.
Az amerikai szarvasmarha-tenyésztők az európai kergemarhakór-hisztéria haszonélvezői is lehetnek, hiszen néhány nagy importőr, például Oroszország és Egyiptom várhatóan átpártol hozzájuk, de jelentős mértékben ez valószínűleg csak a jövő évben következik be. Maga a nyugat-európai piac – annak ellenére, hogy ott most nagy az igény a biztonságos marhahús iránt – még mindig csak ígéret a tengerentúli exportőrök számára, mivel Brüsszel változatlanul kirekeszti piacáról az amerikai marhahúst mondván, hogy az hormontartalmú takarmányokon felnevelt állatokból származik. Az Európai Unió egyelőre semmi jelét nem adta annak, hogy szándékában állna feloldani az érvényben lévő importkorlátozást.
(Reuters)
