A nyersolajárakra tegnap nem volt érdemi hatással a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) azon egyébként az általános várakozásoknak megfelelő döntése, hogy az idén már nem változtatnak a kitermelési kvótákon (NAPI Gazdaság, 2000. november 13., 2. oldal). A nemzetközi kőolajpiacon tapasztalható hangulat azonban a Reuters szerint két szinte végletes eshetőség miatt továbbra is rendkívül ingatag: az egyik a téli fűtőolajhiány miatti aggodalom, a másik pedig a jövő tavaszi túlkínálat eshetősége. Ez a két lehetőség időben természetesen nem esik egybe, s ennélfogva nem is zárják ki egymást. A télen még valóban kialakulhat kínálati hiány, főleg fűtőolajból, a tavaszi hónapokat illetően viszont nem alaptalan az OPEC-tagországok azon félelme, hogy a készletek lassú feltöltődése után a kereslet szezonális csökkenésével hirtelen telítetté válik a piac.
Az OPEC olajipari miniszterei mindenesetre arra számítanak, hogy a jelenleg még jóval 30 dollár feletti hordónkénti nyersolajárak rövid időn belül visszaesnek a 2228 dolláros „célsávba". A Deutsche Bank elemzője még messzebb megy, mondván: a 30 dollár feletti mostani árak nem tarthatók fenn, rövidesen 1822 dollár körül lesznek.
Az OPEC január 1-jével távozó főtitkára, Railwanu Lukman egyébként a döntést követő sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott: a kartell fenntartja magának a jogot, hogy az árak stabilizálása érdekében azonnal cselekedjen, de szükségtelennek tartja, hogy az ilyen lépéseket az eddig alkalmazott ármechanizmushoz kössék.
