BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Állták a sarat a vezető aukciósházak

Nem panaszkodhattak a 2008-as évre a magyar műtárgypiac vezető árverési házai: az abszolút leütési rekord nem dőlt meg, de a milliárdos forgalom lassan bekerülhet az alapvető elvárások közé. A más szegmensekben dúló válság ide egyelőre legfeljebb annyiban érkezett meg, hogy még kapósabbá váltak az örök értéknek, illetve jó befektetési lehetőségnek tartott alkotások.

2009. január 4. vasárnap, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mit is szoktak mondani a műkereskedelemről, akik rémeket látnak? Először is azt, hogy fogynak a jó képek, másodsorban pedig azt, hogy eltűnnek a vevők, kipukkad a lufi. Az elmúlt év sok szempontból csakugyan zűrzavaros volt, de a magyar műkereskedelem - legalábbis 2008 végéig - stabilan hozta eddigi formáját, szinte minden téren maradt a papírforma. Az árak megyegetnek felfelé, a trendek sem változnak: még mindig a XX. század első felének alkotói a legkeresettebbek, valamelyest a klasszikus kortársak és lassan araszolgatunk a tényleges, élő kortársak felé. A mai művészet árrobbanása, térnyerése a piacvezető házak aukcióin nem következett be 2008-ban sem, egyelőre egyszerinek bizonyult a Virág Judit Galéria 2007-es kezdeményezése, miszerint rendszeresen tartanának kortársaukciókat. Látványos sikert ért el viszont ebben a szegmensben a Budapest Art Fair: a 2008. novemberi budapesti művészeti vásáron - amely az Antik Enteriőrből kinőve szerzett új arculatot - már egyenrangú súllyal szerepelt a kortárs képzőművészet. Összességében az elmúlt év ismét azt igazolta, hogy a magyar műkincspiac annyiban biztosan speciális, hogy a nemzetközi trendek és összehasonlítások alig vonatkoznak rá, főleg zártsága miatt: nem érik kívülről hatások, ma már meg lehet kockáztatni azt a kijelentést is, hogy a globális válság sem éreztette a hatását, anélkül is nagyjából az elért eredmények születtek volna 2008-ban. Ami a két nagy házat illeti, a forgalmi adatokra nem panaszkodhattak: tavasszal, az általában gyengébbik szezonban a Kieselbach Galéria 1,3 milliárd forintos, a Virág Judit Galéria pedig 750 milliós összesített leütést produkált, a téli szezonban mindketten átlépték az egymilliárdos összesített leütési értéket. Jó képek is kerültek mindkét háznál kalapács alá, és nemcsak karácsonyra. Az év egyik slágere a Lámpagyújtogató című Bortnyik-kép volt, ez 170 millió forintos leütési árat ért el a Kieselbach Galéria őszi aukcióján, a téli szezonban válaszolt erre a Virág Juditnál prezentált Géplovag című Bortnyik-vászon, amelyet 75 millió forinton ütöttek le. A szezon sztárja azonban Gulácsy Lajos lett, tőle három nagy értékű mű is gazdára talált az aukciókon: Kieselbachnál 120, Virág Juditnál 110 millió forintos leütési árakat ért el karácsony előtt egy-egy Gulácsy, miután Virág Juditnál az ősszel 65 millióért kelt el a Nő kék korsóval. A két nagy háznál legdrágábban eladott festmények sorában szereplő nevek közt nincs meglepetés. Vaszary nélkül nincs magyar aukció, most is a listán van - Kieselbachéknál egy 50 milliós képpel, Virág Juditnál 35-36 millió forintos árakon. A többi örök húzónév is 30-50 millió közti árakon teljesített Szinyei Mersétől Berény Róbertig (legfeljebb Rippl Rónai hiánya tűnik fel), így továbbra is elmondható, hogy a kiszámíthatóság az úr - meglátjuk, mi lesz 2009-ben. A BÁV Aukciósház második évét töltötte 2008-ban a Bécsi utcai új aukciósházban és folytatta a költözéssel megkezdett útját. Az ékszer és műtárgy kategóriában ez a ház a piacvezető, ezt a pozícióját sikerült is megtartani (ékszerben mindenképp). A válság hatása talán náluk érződött leginkább, hiszen ezzel is magyarázható, hogy az ékszerek és az ezüsttárgyak iránt növekedett a kereslet az őszi-téli művészeti árveréseken. Nemcsak a szokásosnál magasabbra szöktek az árak, hanem az elkelési arány is nagyobb volt. A briliáns ékszerek 1-2 millió közötti árakon találtak gazdára, az év legdrágább órája pedig egy márciusban eladott Audemars Piquet aranyóra lett, amelyért 6 millió forintot sem sajnált új gazdája. (A BÁV egyébként nemcsak az aukciókon, hanem a boltokban is érzékelte ősszel az arany és az ékszerek iránti fokozott érdeklődést.) A festmények területén tetten érhető a BÁV törekvése, hogy csökkentse lemaradását ebben a szegmensben: 2008-ban a legmagasabb leütési áron elkelt festményük egy sokáig lappangó Vaszary volt, a Nő enteriőrben, a 44 millió forintos leütési árral a piacvezető házak is elégedettek lehettek volna. Aba-Novák, Munkácsy és Rippl-Rónai szerepel még náluk a legmagasabb árak listáján - utóbbi azért is érdekes, mert évekig ő volt az egyik árverési főszereplő, de tőle tényleg elfogytak egyelőre a képek, most új helyükön pihennek, és a sok hamisítványról szállongó hírek is közrejátszhatnak abban, hogy mostanában kevesebb Rippl-Rónaival találkozhatunk az aukciókon. A műtárgyak, szobrok, porcelánok kínálata tavaly is nívós és gazdag volt a BÁV-nál. A legdrágább szobor, Kisfaludi Strobl Zsigmond Gyíkja a tavaszi árverésen 6 millió forintért cserélt gazdát, de nagy értékű Zsolnay-tárgyakra is lehetett licitálni a Bécsi utcában 1 és 3 millió forint közötti árakon (a legmagasabb árat egy Darilek Henrik tervezte virágtartó érte el, 3,2 millió forinttal). Az év felfedezettje a háznál Tevan Margit ötvösművész, a tavaszi BÁV-árverésen csak úgy pergett a licit sárga-, illetve vörösréz munkáiért: férfi- és női maszkjai 150 ezer forintról indultak, végül 2 millión ütötték le őket. Novemberben a BÁV aukcióján feltűnt két Borsos Miklós-dombormű - a vörösréz alkotásokról kiderült, hogy a MOM székházából tűntek el a rendszerváltás környékén, de nem szerepeltek semmilyen hivatalos nyilvántartásban, a rendőrséghez sem érkezett bejelentés eltűnésükről, ezért kerülhettek bele az aukciós katalógusba. A BÁV épp az ilyen esetek kivédésére készül létrehozni egy Art Loss Registerhez hasonló nyilvános adatbázist és a ház szisztematikus megújulásának jele az is, hogy az év végére elkészült a BÁV új honlapja is.

Jankó Judit
Jankó Judit

Ez is érdekelhet