Elon Musk eredetileg azért akarta megvenni a Twittert, hogy visszaadja a szólásszabadságot és gátat szabjon a világon terjedő úgynevezett cancel culture-nek. Dávid Ádám kiemelte, hogy a milliárdos tett is lépéseket ennek érdekében, mivel a cég átvételét követően rengeteg embert bocsájtott el, főként azokat, akik a Twitternél korábban a moderálásért voltak felelősek. 

A TikTok megjelenésével óriási elvándorlás kezdődött a Facebookról, így tavaly óta jelentős átrendeződés látható a közösségi oldalak piacán

– tette hozzá a közösségimédia-szakértő.

Dávid Ádám arról is beszélt, hogy ma már azt sem lehet kijelenteni, hogy a TikTok csak a fiataloké, mivel a látogatók átlagos életkora egyértelműen növekszik. Ugyanakkor az is igaz, hogy akik képekben/képekkel szeretnek kommunikálni, azok célirányosan az Instagramot, akik pedig videóban, ők a TikTokot használják, az ismerőseinkkel pedig továbbra is a Facebookon tartjuk a kapcsolatot. 

 

Dávid Ádám hozzátette, hogy a Facebook népszerűségét az is rontotta, hogy az utóbbi években nagy mennyiségben nőttek a hirdetések a felületen, ám ez várhatóan pár éven belül bekövetkezik a TikTokon is, mivel ezek mind profitorientált üzleti vállalkozások, amelyek a hirdetőkből élnek. Az említett cégek üzleti együttműködésekből származó jövedelmeket azzal sem tudnák pótolni, ha összességében fizetőssé tennék az oldalakat a reklámmentességért cserébe.

A közösségimédia-szakember elmondta, hogy

a válság hatására a cégek egyértelműen kevesebbet fordítanak marketingre, ennek köszönhetően csökken a hirdetési felületek ára is,

így aki a mostani körülmények között fordít ilyen jellegű kiadásokra, az olcsóbban tud nagyobb eléréseket vásárolni a cége számára.

10 milliónál is többet keresnek a legnépszerűbb influenszerek Magyarországon

Már a 2010-es évek elején megjelentek az első influenszerek, akik fizetett hirdetéseket tettek ki a közösségi oldalakra. Ám akkor még annyira gyerekcipőben járt a közösségimédia-marketingnek ez a területe, hogy szabályozás sem létezett rá – hívta fel a figyelmet a Social Guru influenszer és marketing ügynökség vezetője a Napi.hu videó podcastjában. Szabó András „Csuti” hangsúlyozta, hogy az elmúlt 10 évben exponenciálisan növekedett az iparág, amiben dolgoznak, és ma már egyetlen márka sem engedheti meg magának, hogy a reklámstratégiájának ne legyen része egy influenszer-kampány, amiben egy, de sok esetben több személy képviseli a céget.