Krisán László arról is beszélt, hogy a jelenlegi banki kamatok mellett a hitelpiac földbe állna teljesen, ha nem kapna állami segítséget, így ilyenkor még inkább felértékelődik a Kavosz szerepe.

A cégvezető emlékeztetett, hogy ma Magyarországon a dolgozók 75 százalékát az általuk támogatott cégek foglalkoztatják, így a munkaerő megtartása szempontjából kiemelt jelentősége van annak, hogy a vállalatok gyors és rugalmasan felhasználható forrásokhoz jussanak.

Én nagyon óvatos lennék akkor, amikor az inflációnál meg kéne nézni azt, hogy mennyire jogosan emeltek árat a különböző szereplők. Jogosan emeltek-e árat, vagy azt mondták, hogy ameddig a piac elbírja addig én emelem az árakat.

Krisán László hozzátette, hogy az elmúlt évben radikálisan megnőtt az igénylések száma és mintegy 80 ezer kérvényt kaptak a mikro hitelektől kezdve egészen a milliárdos nagyságrendű kérvényekig, összesen 3000 milliárd forint értékben, amiből 1700 milliárd forint értékben szerződést is kötöttek az irodák.

koronavírus-járvány idején 90 százalék volt a likviditási hitel és csak 8-10 százalék a beruházási, de amikor elkezdett megnyugodni a piac, akkor 50-50 százalékra állt be ez az arány. Most az energiaválság és a magas infláció miatt hasonló a helyzet és most újra 90-10 arányban a gyors és rugalmas hiteleket keresik a vállalkozások.

Krisán László arról is beszélt, hogy jövőre készülnek olyan új termék fejlesztésével, ami segítséget nyújthat az EU-s pályázati pénzekhez való hozzáféréshez. A cégvezető elmondta, hogy szerinte a magas kamatok és az infláció nem maradnak velünk hosszú évekig, de mivel a háború kimenetele bizonytalan ezért nem lehet megmondani, hogy az meddig fogja befolyásolni a pénzpiacokat.