Koncsag Réka magántanár tréner elmondta, hogy leggyakrabban azért keresik fel a magántanárokat a diákok, mert az iskolában túl lassan haladnak a tananyaggal és nem kielégítő a tudásanyag számukra. Hozzátette azt is, hogy van, aki a korrepetálás igényével érkezik, de ez a ritkább eset, hiszen az iskolai tanórákon általában megpróbálják bevárni a lemaradókat is.

Koncsag Réka elmondta, hogy a covid óta sok szempontból megváltozott a magántanár munka, hiszen teret és akár időt is át tud ívelni az online oktatás. Hozzátette, hogy ő maga is oktat és a vendégei nagy része külföldi.

A tréner szerint nagyban rontja a piacot, hogy sok magántanár még mindig alul árazza magát. Példaként hozta, hogy van aki csupán háromezer forintot kér egy óráért.