Az utca emberétől kérdeztük meg, hogy kik azok a hazai divatikonok, akiket jól öltözöttnek tartanak. Példaként hozták fel Dárdai Blanka és KKevin megjelenését. Két híres énekes esetében persze nem mindig a low budget a fontos, ha ruházkodásról van szó.
Csalár Bence divatszakértő elmondta, hogyan öltözködhetünk kevés pénzből is jól, és hogy mitől lesz igazán fenntartható a gardróbunk.
– mondta Csalár Bence.
A divatszakértő szerint sokszor nem aknázzuk ki a már meglévő ruhatárunkat. Hozzátette azt is, hogy szerinte azoknak a magyar embereknek, akiknek megélhetési gondjaik vannak, nincs energiájuk még az öltözködéssel is foglalkozni, ami teljesen érthető.