Jövőre a jelenlegihez képest megduplázódik a családi kedvezményként igénybe vehető összeg – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

2026. január 1-jétől egy gyermek után havonta nettó 20 ezer forinttal csökkenthető az adóteher, két gyermek esetében gyermekenként 40 ezer, míg három vagy több gyermeknél gyermekenként 66 ezer forint jár a családoknak.

A tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos eltartottak után érvényesíthető kedvezmény szintén emelkedik, jövőre már havi nettó 20 ezer forinttal élhetnek az érintettek.

A kedvezmények igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amelyet legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet benyújtani, de papíron is leadható a munkáltatónál vagy kifizetőnél. Újdonság, hogy a két-, három-, illetve négy vagy többgyermekes édesanyák – akik szja-mentességre is jogosultak – összevont adóelőleg-nyilatkozatot adhatnak le, amelyben egyidejűleg kérhetik a családi adókedvezmény, a járulékkedvezmény és az úgynevezett anyakedvezmény figyelembevételét.

A NAV hangsúlyozta, hogy

a családi kedvezmények keretösszege a család jövedelmi helyzetétől függően az szja-mentesség mellett is kihasználható.

Előfordulhat, hogy az érintett édesanyának van olyan jövedelme, amelyre nem vonatkozik az szja-mentesség, vagy az szja-mentesség miatt fennmaradó kedvezmény családi járulékkedvezményként érvényesíthető. Amennyiben az anya teljes adóalapja lenullázódik, a családi kedvezményt az édesapa is igénybe veheti.

Januártól nemcsak a családi adókedvezmény emelkedik, hiszen életbe lép a 30 év alatti anyák teljes szja-mentessége, valamint a 40 év alatti, kétgyermekes anyák is bekerülnek az adómentességi körbe.

A családi kedvezmény duplázása két lépcsőben valósul meg.

  • 2025. július 1-jétől - az első, 50 százalékos emelés eredményeként – egy gyermek után havi nettó 15 ezer,
  • két gyermeknél gyermekenként 30 ezer,
  • míg három vagy több gyermek esetében gyermekenként 49 500 forintra nőtt az összeg.
  • A tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos eltartottak után járó kedvezmény ekkor havi 5 ezer forinttal emelkedett, majd 2026. január 1-jével újabb 5 ezer forintos növekedéssel éri el a havi nettó 20 ezer forintot.

A részletszabályok és a gyakorlati tudnivalók a NAV honlapján érhetők el, ahol kérdés-válasz formában is segítik a kedvezmények értelmezését.