A feltörekvő piacok devizái között a korrekció még tegnap kezdődött, a dél-afrikai randdal - tájékoztatott Geszti Pál, az ING Bank üzletkötője. Negyed 11 tájban az euró forintjegyzése 258,60/70-nél járt, a dollár egysége 199,50, a svájci franké 159,10 körül állt, közepesen erős forgalom mellett. A szakember szerint ha a közeljövőben 264 forintra emelkedik is az euró árfolyama, az még nem pánikreakció, csupán természetes folyamat, hiszen az elmúlt időszakban széles sávot járt be a kurzus. Emlékeztetett rá, hogy tavaly 250-285 között alakult az euró jegyzése. Hozzátette: előfordulhat, hogy a 259-es szintről visszapattan az árfolyam, akár 255-ig, de a fő irány így is felfelé mutat, azaz további forintgyengülés várható.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!