Villámkrach söpört végig hétfőn az európai tőzsdéken, a hirtelen zuhanás, elsősorban a skandináv részvénypiacokat érintette erősen. A svéd tőzsdeindex, az OMX 30 7,9 százalékot esett, miután visszapattant és 1,9 százalékos csökkenéssel zárt, de az esés hatással volt a teljes európai részvénypiacot reprezentálni hivatott Europe Stoxx 600-as indexre is, ami átmenetileg 3 százalékkal esett, majd 1,5 százalékos vesztesére kapaszkodott vissza.
A piaci szereplők körében nagyon gyorsan elterjedt, hogy a meredek zuhanás a Citigroup kereskedőihez köthető, akik egy csomagnyi részvénytől igyekeztek megszabadulni, közöttük számos svéd papírral. A bankcsoport elismerte, hogy egyik kereskedője hibázott amikor ajánlatokat vitt be a rendszerbe, további részleteket azonban nem közöltek - írja a Financial Times. A hibát pereceken belül azonosítottuk és korrigáltuk - tették hozzá.
Kapcsolódó
A rendszerszintű bakikkal nincs igazán szerencséje a Citinek - emlékeztet a lap - 2020-ban például véletlenül 900 millió dollárt utaltak át a Revlon nevű kozmetikai cég hitelezőinek. Az összegnek később csak egy részét sikerült a banknak visszaszereznie. A bankcsoportot később 400 millió dollárra bűntette az amerikai felügyelet, mivel nem sikerült kellően kezelnie a kockázati és kontrollrendszerének hiányosságait, s felszólították, hogy fejlessze belső eljárási rendszerét és technológiáit.
A villámkrachok, amelyek során az árak pillanatok alatt összeomlanak majd talpra állnak a számítógépes, nagy gyakoriságú kereskedést folytató cégek elszaporodásával párhuzamosan váltak egyre gyakoribbá. Az első ilyen típusú összeomlás, amelyet villámkrachnak "flash crash"-nek neveztek 2010 májusában történt az amerikai részvénypiacon, amikor a vezető amerikai részvényindexek rövid idő alatt hatalmasat zuhantak. Ott a későbbi vizsgálatok azt mutatták, hogy a nagy zuhanást az S&P 500-as index határidős piacán történt esés váltotta ki, amelyet a folyamatosan aktiválódó veszteségminimalizáló megbízások erősítettek.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon