Viharos időket élünk - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az OTP Bank éves rendes közgyűlésén utalva a covid-járványra, az inflációra és az orosz-ukrán háborúra.

Most nagyon nehéz tervezni, ilyen időszakban a stabilitásra kell törekedni. A magyar gazdaság stabilitását jelenleg egyrészt a GDP növekedése adja, amely tavaly 7,1 százalékos volt, és az előrejelzések szerint az idén is nőni fog a gazdaság. A második fontos elem a beruházások alakulása - tette hozzá Varga. Tavaly 12 500 milliárd forintnyi beruházás valósult meg. A harmadik biztos pont a pénzügyminiszter szerint a magas foglalkoztatottság, ennek az aránya már megközelíti a 75 százalékot. A béremelkedések magas szintje megmaradhat, ha ilyen magas a foglalkoztatottság, ami serkenti a fogyasztást és a gazdaság növekedését. 

Tavaly az államháztartásban kiadási plafont vezettek be, kiadásokat halasztottak el, hogy az államháztartás hiánya 5,9 százalék helyett 4,9 százalékos lehessen. Magyarország pénzügyi stabilitása csak akkor biztosítható, ha béke van, elemi érdeke az országnak, hogy a szomszédban zajló háború véget érjen. Az elmúlt években jelentősen hozzájárult az állam sikereihez az a hozzájárulás, amit a bankok, ezen belül is az OTP biztosítottak. Varga Mihály dicsérte az OTP Bank eredményeit, a nemzetközi terjeszkedését és a digitális fejlesztéseit is. A pénzügyminiszter külön gratulált Csányi Sándor elnök-vezérigazgatónak, aki csaknem 30 éve vezeti már a hitelintézetet. 

A magyar bankszektor nyereségének döntő része külföldről származik, nem lenne jó, ha a többi ország után is kellene extra adót fizetni. A kormány azonban bölcs, reméli, ezt figyelembe veszik majd, ha újabb adókat szabnak ki - mondta Csányi Sándor, miután megköszönte Varga Mihály dicsérő szavait. 

Kiváló évet zárt a bank

Rendkívül jó évet zárt az OTP 2021-ben, az adózott eredmény 456 milliárd, a korrigált adózott eredmény pedig 497 milliárd forint lett, és a többsége külföldi operációktól származott. Ez a profit tovább is nőhetett volna az idén, ha nem tör ki a háború. A hitelállomány is nőtt, miközben a költség/bevétel arány csökkent. A működési eredmény javult, a kockázati költségek pedig csökkentek.

A tőkehelyzet is jó, a tőkemegfelelési mutatók magasak, messze a megkövetelt szintek fölött van mindegyik. Az Európai Bankhatóság stressztesztjétől eleinte tartott az OTP, de végül a régióban a legjobb lett, az összes vizsgált európai bank között pedig a 12. helyen végzett. A likviditási mutatók is jók, csoport szinten és Magyarországon is emelkedett ez a mutató. Mintegy 9 milliárd euró a bank likviditása, a nettó hitel/betét arány pedig csak 75 százalékos, vagyis van tér tőke- és hitel oldalon is a bank növekedésére. 

Tavaly jelentette be az OTP egy albán és egy szlovén bank megvásárlását, ezekre még várják a hatóságoktól az engedélyt. A tavalyi növekedésen belül kiemelkedőnek számított az ukrán bank növekedése, ami most megtört. Sok piacon - Románia, Bulgária - a hitelpenetráció még elmarad a nyugat-európaitól, ezért van tér a növekedésre. Magyarországon nagyon aktív volt az OTP a támogatott konstrukciók (csok, zöld hitelek, babaváró stb.) értékesítésében. A lakossági megtakarítási piacon is stabilan magas az OTP részesedése - mondta Csányi Sándor.

A vállalati üzletág az elmúlt években hatalmas fejlődésen ment keresztül, holott korábban viszonylag szerény volt az OTP részesedése ebben a szegmensben. Most már 18,6 százalékos az OTP részesedése a magyar piacon, már csak a "nagy konkurens" lehet előttük, ha összeadják a számaikat - ezzel Csányi a Magyar Bankholdingra célzott.

Odaszúrt a kormánynak is a bankvezér, amikor a digitális szolgáltatások kapcsán megjegyezte: "jó lenne, ha a tranzakciós illeték mérséklésével támogatnák az elektronikus tranzakciók még szélesebb körű elterjedését". Reméli, hogy "a kormány bölcs lesz, és ennek megfelelő döntéseket hoz majd". 

Ukrajna: a stabilitás nincs veszélyben, de a profit csökkenhet

Az OTP stabilitását biztosan nem veszélyezteti az orosz-ukrán háború, de a jövedelmezőségét rontja. Az ukrán leányban 39 milliárd, az orosz 38 milliárd forinttal járult hozzá a profithoz. Saját tőkében az ukrán bank a csoport 5,3, az orosz a 7,9 százalékát teszi ki, a kockázattal súlyozott hitelekből az ukrán bank részesedése 6,7 az oroszé 4,9 milliárd forint.

Ha mindkét bankot nullára le kellene írni, akkor a tőkemegfelelési mutató 17,5 százalékosról 16,1 százalékosra esne, ami még bőven megfelelő. Az orosz kötvénykitettsége az OTP-nek 101 milliárd forintnak megfelelő összeg, ezt lehet, hogy le kell majd írni. 

A veszteséget megjósolni nehéz, próbáltak kalkulálni persze, de felelősséggel nem mernek számot mondani. Bármelyik forgatókönyv valósuk meg, Csányi Sándor szerint jelentős nyeresége lesz az OTP-nek 2022-ben is.

Az elnök-vezérigazgató hosszasan dicsérte az ukrán bank munkatársait és menedzsmentjét az ott végzett munka miatt. Az ottani 85 fiókból 60 folyamatosan nyitva van, 11 pedig hol nyitva van, hol nem, 14 fiók van folyamatosan zárva. 

Az orosz-ukrán leányokat nem számolva az idén 10 százalékos organikus növekedést vár az OTP. Az oroszországi kivonulás nem olyan egyszerű, mint egy divatmárka esetében, fiókhálózat, digitális hálózat van, de az orosz állammal nem üzletelnek, csak lakossági fogyasztási hiteleket értékesítenek - Csányi ezt megígérte az ukrán államnak. 

Az adózott eredményből 120,248 milliárd forintnyi osztalékot fizet ki az OTP, ennek a döntőn része a 2019-2020-as eredmény javára történik, a 2021-es év után 1 milliárd forint az osztalék - a javaslat szerint. Ez 429,46 forint osztalékot jelent részvényenként.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!