A Sovereign Wealth Fund Institute adatai szerint tavaly mintegy 213 milliárd dollár értékben adtak el részvényeket a legnagyobb, olajtermelő országokhoz köthető vagyonalapok, a norvég, a szaúdi, az orosz és a katari állami vagyonalap. Ha az olaj árfolyama idén is a 30-40 dollár közötti sávba szorul, akkor az intézet becslései szerint ezek az alapok 2016-ban 404 milliárd dollár értékben értékesíthetnek a tulajdonukban álló részvényportfólióból.

Az olaj árfolyamának 70 százalékos csökkenése sok olajexportőr országban azt eredményezte, hogy a költségvetési megszorítások helyett - vagy a mellett - az állami olajbevételek egy részét tartalékoló állami vagyonalapok pénzéből egészítik ki a költségvetési bevételek kiesését.

Oroszország már jelenleg is használja állami vagyonalapjának forrásait különböző projektek finanszírozására és a költségvetés megsegítésére - írja az elemzés. Norvégia pedig idén mintegy 9,3 milliárd dollárnyi tőkét készül kivonni vagyonalapjából.

Az SWFI becslése szerint a különböző állami vagyonalapokban kezelt vagyon jelenleg meghaladja a 7000 milliárd dollárt, 2001-ben ez az összeg még kevesebb, mint ezermilliárd dollár volt. A korábbi években magas olajárfolyamok és alacsony kamatok támogatták az állami vagyonalapokban kezelt tőke növekedését, ennek jelentős részét fektették államkötvényekbe, részvényekbe és ingatlanokba.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!