Csütörtökön ismét 95 dollár fölé emelkedett az amerikai benchmarknak tekintett WTI olaj hordónkénti árfolyama, ahogy a brent típusú olajé is 96 dollár felett járt. A júniusi mélypontokhoz képest így már közel 30 dollárral emelkedett az energiahordozó kurzusa, és természetesen sorra jelennek meg az elemzések, amelyek már a hordónkénti 100 dollár feletti szinteket vizionálják.

Ez komoly problémát jelenthet, hiszen az emelkedő energiaárak alaposan gátolhatják az infláció ellen vívott globális küzdelmet, és könnyen arra késztethetik a nagy jegybankokat, hogy a vártnál jóval hosszabb ideig tartsák magasan az irányadó kamatokat. Az elemzők nagy része ugyanakkor nem vár tartósan ilyen magas árfolyamot, a technikai elemzés eszközei viszont azt jelzik, simán benne van még egy kis emelkedés az árakban.

Az árakat felfelé hajtó tényezők közül a legfontosabb, hogy a kereslet növekedik, a kínálat korlátozott, és az üzemanyag- és nyersolajkészletek pedig viszonylag alacsonyak. Ugyanakkor a drágulást korlátozhatja a nem OPEC tagországok kitermelésének előre jelzett növekedése, ám Oroszországnak is növelnie kell a kínálatot a bevételeinek növelése érdekében. Szintén fékező erő lehet, hogy a nagyobb gazdaságok lassulnak a magas kamatlábak miatt.

Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke már a múlt héten figyelmeztetett:

ha az energiaárak emelkednek és magasak maradnak, az hatással lesz a kiadásokra, és hatással lehet a fogyasztók inflációs várakozásaira. Ezeket a fejleményeket figyelemmel kísérjük.

A Morgan Stanley elemzői is úgy vélik, az olajár emelkedése hatással lehet a jegybanki politikára. Azonban ahhoz, hogy az olaj drágulása megjelenjen más árakban is, és így az úgynevezett maginflációra (az energia és élelmiszerárak nélkül számolt pénzromlásra) is hasson, ahhoz tartósan magasan kell maradjon a kurzus – írja a Reuters.

Ugyanakkor nem eszik olyan forrón a kását, a Goldman Sachs elemzőinek becslése szerint ugyanis az OPEC+ országokon kívüli kitermelők kínálata napi 1,1 millió hordóval növekszik jövőre, míg a Nemzetközi Energiaügynökség napi 1,3 millió hordós növekedést prognosztizál. Ez pedig visszabillentheti az egyensúlyt. Ilyen, kitermelését várhatóan növelő ország lehet Brazília, Guyana és az Egyesült Államok.

A Goldman Sachs elemzői szerint a befektetések megtérülésének növekedése és a tengeri kitermelésből származó mennyiség bővülése is valószínűtlenebbé teszi a hosszú távú drágulást. Úgy látják, a rally nagy része mögöttünk van. Ráadásul a magas kamatlábak máris visszafogják a keresletet a nyugati gazdaságokban, ami igaz az olajra is.

Az OPEC sem biztos, hogy kitart

Van még egy tényező: a geopolitikai megfontolások is bonyolíthatják a döntéseket azzal kapcsolatban, hogy az OPEC+ tagországok meddig tudják fenntartani az önkéntes kitermelési korlátozásokat. Az általuk bevezetett kínálatkorlátozások – különösen az Oroszország és Szaúd-Arábiába által 2023 végéig vállalt, összesen 1,3 millió hordós önkéntes csökkentés – vezető szerepet játszottak abban, hogy a határidős árak 10 hónapos csúcsra emelkedjenek.

Az OPEC-et igazából vezető vezető Szaúd-Arábia ismét a szokásos dilemma előtt áll: az árakat elég magasan kell tartani, de nem annyira, hogy tönkretegyék a keresletet és recesszióba billentsék a globális gazdaságot. Oroszországnak pedig az Ukrajna elleni háború finanszírozása miatt lehet égető szüksége a további exportra.

Ugyanakkor lépni fognak a kormányok is, akik nyilván hatni akarnak majd a benzinárak emelkedésére is. Nem csak Magyarország az egyetlen, ahol ismét szóba kerültek a komolyabb adminisztratív eszközök, például a benzinársapka ismételt bevezetése.

A kormányok világszerte hathatnak az üzemanyagadók csökkentésével a benzinárak emelkedése ellen – nyilatkozta Ajay Parmar, az HSBC elemzője a Reutersnek.

Az Energy Information Administration (EIA) becslései szerint a benzin ára tavaly október óta, a hónap elején először lépte át a lélektanilag jelentős 4 dollár/gallon határt az Egyesült Államokban. Az üzemanyagárak emelkedése érzékeny kérdés az Egyesült Államokban az elnökválasztásra való felkészülés időszakában.

Joe Biden elnök már megígérte, hogy csökkenti az árakat, csak azt nem árulta el, hogyan. Rövid távon az őszi finomítói karbantartás hatása az ellátásra magas szinten tarthatja az árakat. Azonban Amerikában az üzemanyagexport korlátozása és a finomítói kihasználtság növelése potenciális lehetőség és a kormány már tavaly is nyersolajtartalékok felszabadításával hatott a piacra.

A gázolaj és a benzin ára az eurózónában és Nagy-Britanniában is többhavi csúcsot ért el, amire sokan reagáltak.

  • Franciaország ezen a héten az infláció leküzdése érdekében feloldotta azt a több évtizedes tilalmat, hogy a kiskereskedők egy bizonyos ár alatt árusítsanak üzemanyagot. A TotalEnergies energiaipari nagyvállalat is beleegyezett abba, hogy 2023 végéig meghosszabbítja az üzemanyag literenkénti 1,99 eurós felső árkorlátját.
  • Nagy-Britanniában pedig, ahol jövőre általános választásokat tartanak, a politikusok valószínűleg haboznak visszavonni a tavaly március óta érvényben lévő öt penny literenkénti üzemanyagadó-csökkentést – mondta Gordon Balmer, a Benzinkereskedők Szövetségének ügyvezető igazgatója.

Van még hova drágulni

A technikai elemzés eszközei mindenesetre azt jelzik, hogy lehet még szufla az olajár emelkedésében. A 86 dolláros szint áttörésével a brent típusú olaj grafikonján megszakadt ugyanis a csökkenő mélypontok és csúcsok tavaly tavasz óta tartó sorozata és ezzel megfordult az azóta tartó középtávú csökkenő trend is, és az emelkedőbe váltott.

Ráadásul a szintet egy sávozó mozgás, vagy többszörös alj után törte át a kurzus, amelytől ilyen esetben az alakzat magasságával megegyező további mozgás várható. Ez a sáv 86 és 72 dollár közötti távolságából számolva 100 dolláros célárfolyamot jelent.

Trendforduló a brent árában
Kép: economx, stooq.com

Ez azonban csak minimális cél, mivel az uralkodó trend emelkedő, ezért annak meglétét feltételezni kell mindaddig, amíg meg nem fordul. Szintén az emelkedésre játszó piaci szereplők étvágyát növelheti, hogy aranykereszt került a grafikonra, azaz az 50 napos mozgóátlag alulról metszette a 200 napos mozgóátlagot. Márpedig ezt a jelzést nagyon sokan értelmezik úgy, hogy kitartó emelkedés következik.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!