Napi mélypontján, hétfő reggel a nemzetközi devizakereskedésben 9 százalékos mínuszban állt a rand jegyzése, amikor is egy dollárért már 17,91 randot kértek. Ilyen nagy mértékű árfolyamveszteségre több mint hét éve, 2008 októbere óta nem volt példa. Azóta fokozatosan erősödött a rand, és délután három óra körül 16,56 rand/dollár szinten állt a jegyzés, azaz a dollár már "csak" 1,54 százalékos nyereségben állt.

A dél-afrikai fizetőeszköz tavaly dollárhoz viszonyított értékének 25 százalékát veszítette el, főleg a nyersanyagárak zuhanásának következményeként. Decemberben jelentős gyengülést idézett elő az is, hogy Jacob Zuma államfő váratlanul menesztette a befektetők körében általános tiszteletnek örvendő Nhlanhla Nene pénzügyminisztert.

A dél-afrikai kereskedelmi és iparkamara felmérésének múlt héten közzétett eredményei szerint a munkaadók bizalma soha nem volt ilyen alacsony az első, 1994-ben tartott demokratikus választások óta.

A dél-afrikai központi bank januári ülésén a kamatok emelése mellett dönthet, miután a gyengülő fizetőeszköz általában véve az infláció emelkedését vonja maga után. Carmen Nem, a Rand Merchant Bank közgazdásza szerint nem kizárható, hogy 50 bázisponttal emeli kamatait a központi bank.

Afrika legfejlettebb gazdasága 1,5 százalék körüli mértékben növekedett tavaly, miközben a munkanélküliségi ráta 25 százalék körül mozog. A 15 és 64 év közötti 35,8 millió dél-afrikai közül majdnem nyolcmilliónak nincs állása.

A Fitch nemzetközi hitelminősítő december elején "BBB mínuszra" rontotta a Dél-afrikai Köztársaság államadós-besorolását, amely a befektetésre ajánlott osztályzati sáv legutolsó fokozata, és innen már a spekulatív - befektetésre már nem ajánlott - kategória következik.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!