Az OTP 2013. december 30-án 65 746 darab részvényt értékesített, melyből 63 364 darab Csányi Sándorhoz került javadalmazási politika keretében. A tranzakciót követően Csányi tulajdona az OTP részvényeiből 73 364 (0,03%) darabra nőtt.

A bankvezér azonban rövid időn belül túl is adott a papírokon: 2013.december 30án 4094 forintos átlagáron a teljes mennyiséget értékesítette, így a tranzakciót követően 10 ezer darab OTP-részvénye maradt - számolt be a Portfolio.hu.

Emlékeztetnek rá, hogy az elnök-vezérigazgató nyáron is adta a társaság részvényeit, ami igen heves lejtmenetet okozott az árfolyamban. Az értékesítés okával kapcsolatban azonnal el is indultak a találgatások. Sokan arra gondolhattak, hogy a bank működését, kilátásait jól ismerő bennfentes azért adja el részvényeit, mert már előre látta, milyen kifutása lehet a most formálódó devizahiteles mentőcsomagnak. A bankvezér azonban azzal indokolta az eladásokat, hogy agráripari beruházásokhoz kell a forrás. Később ennek kapcsán felmerült, hogy a KITE megszerzéséért folytatott harchoz kellhet a pénz - hivatalosan Guba Sándor halászta el Bige László milliárdos vállalkozó elől a céget, ám a pletykák szerint a Guba mögött valójában Csányi illetve az általa vezetett OTP állhat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!