Külső finanszírozást sikerült találnia az E-Starnak, melyet kötvényeinek névérték alatti visszavásárlására használnak fel - jelentette be a társaság a BÉT honlapján hétfőn. A tranzakciókat a BÉT-en keresztül bonyolítanák le, részletes tájékoztatást október 17-ig adnak. A hír bejelentése előtt a cég részvényeinek és a kötvényeinek a kereskedését is felfüggesztették.

Ez mindenképpen pozitív fejlemény, hiszen a felfüggesztések hírére mindenki azt hitte, eljött a csőd bejelentésének az ideje - véli Szentirmai Péter, a KBC Securities elemzője, aki a Napi Gazdaságnak azt mondta: ezzel a lépéssel azt bizonyítja a cég, hogy mindent megtesz a további működés érdekében. Nagy kérdés azonban, hogy milyen feltételekkel jutottak hitelhez, vagyis ezek terhei mennyiben könnyítik meg a cég életét. Szentirmai szerint ugyanakkor az is fontos, hogy a kötvénytulajdonosoknak olyan ajánlatot tegyen a társaság, ami jobb, mintha csődbe menne a cég.

A kötvények jelenleg a névérték 30-40 százalékén forognak, amit, például az egyik nagy tulajdonos OTP Alapkezelői úgy gondolnak, csőd esetén is kifizetné a társaság. Szentirmai ugyan nem bocsátkozott találgatásba, hogy mennyi lehet ez az érték, de azt fontos szerinte látni, hogy a piaci árfolyam egyáltalán nem biztos, hogy takarja a valós értéket, hiszen a forgalom olyan alacsony volt, hogy a nagyobb intézmények nem is tudtak kereskedni ezekkel a kötvényekkel.

Egyáltalán nem biztos azonban, hogy sikeresen le is zajlik a kötvény-visszavásárlás. Nem mindegy ugyanis, hogy hányan fogadják el a cég által felkínált visszavásárlási ajánlatot - mondta portálunknak Miró József, az Erste vezető részvénystratégája. Miró szerint csőd esetén is lehet 30-40 százalékot visszakapni, kérdéses azonban, hogy ehhez hány év után jutnak hozzá a befektetők. Így elképzelhető, hogy a rövidebb lejáratok esetében akár 70 százalék is lehet az, amit nem fizet ki a cég, míg a távolabbiaknál 40-50 százalék lehet az arány. Nem példa nélküli azonban mindez a mai világban, láttuk ugyanis, hogy a görög kötvények esetében sem kellett mindenkinek elfogadni az ajánlatot, az mégis mindenki számára érvényes volt. Ráadásul az európai bankok is élnek hasonló eszközzel, sőt legutóbb a Groupama biztosító nem fizette ki egy kuponját. Összességében azonban Miró szerint is pozitív a mai hír, hiszen valaki felfedezte, hogy van még érték ebben a cégben, és hajlandó pénzt adni a kötvények kifizetésére. A végső megoldás azonban még odébb van - véli az elemző.

Most számolgatjuk, hogy mit ajánljunk  kötvénytulajdonos ügyfeleknek, ezért részletekről csak később tudok nyilatkozni, ha már megismertük a részleteket - mondta lapunknak Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője. Részvényesi szempontból is csak akkor pozitív a hír, ha ezzel a lépéssel sikerült elkerülni a csődöt, ez azonban Kuti szerint is még a jövő zenéje.

Ezzel azonban csak egy lépéssel távolodik el a csődtől az E-Star, hiszen a társaság továbbra is nagyon nehezen jut hozzá kintlévőségeihez. A hétvégén bejelentették, hogy felmondják a lejárt tartozásokat felhalmozó önkormányzatokkal kötött szerződéseket és felfüggesztik, illetve szüneteltetik az érintett önkormányzatoknak nyújtott szolgáltatásokat. A lépés a jogszabályban foglalt kötelezettségeknek eleget téve, illetve befektetőik és hitelezőik védelme érdekében történik.

Ugyanakkor némi pénz is kezd csordogálni a kasszába, hiszen például Sárospatak önkormányzatával a szerződéses együttműködést közös megegyezéssel megszüntették. A megállapodás alapján az E-Star Esco Kft. elengedi a Patakhő Kft.-vel szemben fennálló vevőkövetelésének mintegy 38 százalékát. A fennmaradó bruttó 268 millió forintot a Patakhő több részletben, 2013. december 31-ig fizeti meg. Az E-Star Esco emellett a hő- és távhő-szolgáltatási szerződésében rögzített megváltási értéken, vagyis 527 859 887 forintért adja el a Patakhőnek a tulajdonában lévő fűtési célú eszközöket, ennek finanszírozására a Patakhő december 15-ig hitelt vesz fel. Az E-Star névértéken értékesíti a Patakhőben meglévő üzletrészét.

Emellet az E-Star rendkívüli felmondással, október 14-ei hatállyal megszüntette díjfizetési kötelezettség megszegése miatt Arnót, Battonya, Csurgó, Gesztely Inke önkormányzatainak a szolgáltatást. Erre azért van szükség mert a cég legutolsó publikált augusztusi számai alapján a vevőkövetelések állománya a már korábban is megnevezett négy, problémás fizetési morállal rendelkező önkormányzattal (Sárospatak, Hódmezővásárhely, Fejér és Veszprém megye), illetve az egyéb problémás, nem fizető kisebb ügyféllel szemben nem javult. A kintlévőségek összege marginálisan ráadásul folyamatosan növekszik.

Fontosabb kötvénylejáratok az E-Starnál
SorozatMennyiség (Mrd forint)KibocsátásLejáratKamat (százalék)kamatfizetés)
E-Star 2012/A1,422011. VII. 1.2012. X. 24.8,9250X. 24.
RFV 2014/A5,902010. X. 4.2014. II. 12.10,44II. 12.
E-Star 2015/A1,252011. V. 30.2015. II. 12.10,24II. 12.
E-Star 2016/C1,432011. V. 30.2016. V. 30.6 hónapos BUBOR + 500 bázispontV. 30.
Forrás: Napi-gyűjtés

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!