Az MBH Bank eredményesen zárta a 2025-ös év első kilenc hónapját: a társaság továbbra is magas jövedelmezőséggel, szilárd tőkemegfeleléssel és likviditási pozícióval rendelkezik. A bankcsoport az idei év első kilenc hónapjában jelentős, több mint 184,3 milliárd forintos korrigált adózás előtti eredményt ért el, a korrigált tőkearányos megtérülési mutatója pedig 18,1 százalék. 

A mérlegfőösszeg 12 280,5 milliárd forintot tett ki a harmadik negyedév végén, a bruttó hitelállomány 4,6 százalékos éves növekedést követően több mint 6 217 milliárd forint, az ügyfélbetétállomány 4,2 százalék bővülés után pedig több mint 7 910 milliárd forint a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett pénzügyi jelentés alapján. A bankcsoport saját tőkéje 1 207,3 milliárd forint volt.

Pörög a lakossági hitelezés

A lakossági szegmens bruttó hitelállománya 2 505,8 milliárd forint, amely éves összevetésben 8,4 százalékos növekedést jelentett. A lakáshitelek állománya egy év alatt 156,5 milliárd forinttal, negyedév alatt 20 milliárd forinttal emelkedett, így elérte a 1 475,4 milliárd forintot.

A bruttó vállalati hitelállomány 3 005,0 milliárd forintot tett ki, amely az előző évhez képest 1,8 százalékos bővülést tükröz. A vállalati szegmensben a bank továbbra is meghatározó szereplő: a corporate üzletág eredményességét erősítette, hogy a bank 2025 harmadik negyedévében a faktoring és trade finance területeken közel kétszer akkora portfóliót kezelt, mint az előző év azonos időszakában, és több mutató alapján már piacvezetőnek számít.

A lakossági betétállomány 3 095,0 milliárd forintot tett ki, a vállalati betétek állománya pedig 4 545,8 milliárd forint volt a negyedév végén. 

A lízingállomány szintén emelkedett: éves alapon 6,8 százalékos növekedést követően 620,4 milliárd forintos volumennel zárja a harmadik negyedévet a bank ebben a szegmensben.

Tovább erősödött a tőkehelyzet 

A bankcsoport az idei év első kilenc hónapjában több mint 184,3 milliárd forintos korrigált adózás előtti eredményt ért el, a korrigált tőkearányos megtérülési mutatója pedig 18,1 százalék. A bankcsoport 43,2 milliárd forint összegű bank- és extraprofitadó korrekciót számolt el az év első kilenc hónapjában.

Az elmúlt hónapokban egyszerre fejlesztettük rendszereinket és erősítettük piaci pozícióinkat. A bankcsoport idei teljesítménye egyértelműen megmutatja, hogy készen állunk a következő növekedési fázisra. Továbbra is olyan bankot építünk, amely stabil, innovatív és ügyfelei számára valódi értéket teremt

- mondta Barna Zsolt, az MBH Bank elnök-vezérigazgatója.

"A harmadik negyedév számai tovább erősítik azt a képet, hogy a bankcsoport stabilan és kiszámíthatóan teljesít a kihívásokkal teli gazdasági környezetben is: a tőkehelyzetünk erős, hitelezési aktivitásunk stabil, jövedelmezőségünk pedig továbbra is magas" – mondta Krizsanovich Péter, az MBH Bank stratégiáért és pénzügyekért felelős vezérigazgató-helyettese.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!