A várakozásoknál kedvezőbb harmadik negyedéves eredményszámokat közölt ma hajnalban az OTP-csoport. A bank konszolidált, adózás utáni eredménye a július-szeptemberi időszakban meghaladta a 34 milliárd forintot, ez több, mint 5 milliárd forinttal magasabb azt elemzők által vártnál. A korrekciós tételek nélkül számolt eredmény 33,5 milliárd forint lett, ez 14 százalékos visszaesést jelent a második negyedévhez képest, azonban a jelentés kiemeli, hogy abban a negyedévben sajátrészvény ügyeletek egyszeri hatása is javította a számokat.
A csoport 209,68 milliárd forintnyi bevételt ért el a negyedévben, ez egy százalékkal kevesebb az előző negyedévinél és 5 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A 156,666 milliárd forintnyi nettó kamatbevétel 3 százalékkal alacsonyabb a tavalyi év hasonló időszakánál.
A korrekciós tételek ezúttal mintegy félmilliárd forinttal javították az eredményt, ez azonban nem egy hatásnak, hanem két ellentétes, majdnem azonos nagyságrendű tételnek volt az eredője. Negatívum volt, hogy az orosz-ukrán konfliktus kiterjedése miatt a kelet-ukrajnai érdekeltségek céltartalék fedezettségi szintjét meg kellett emelni, ennek 6,8 milliárd forint volt az eredményromboló hatása. Ugyanakkor pontosították a devizahitelesekkel történő elszámolás részleteit, s az erre a potenciális veszteségre képzett céltartalékot 7,7 milliárd forinttal csökkenteni lehetett.
A csoport nettó vesztesége így a második negyedéves brutális negatív szám után így összességében csökkent a harmadik negyedben, a január-szeptemberi időszakban 113,186 milliárd forintot tett ki. Ha nem lennének korrekciós (bankadó, devizahiteles elszámolás, rendkívüli tartalékképzések) tételek, akkor 107,78 milliárd forintos profitot termelt volna az OTP csoport szeptember végéig, ez 20 százalékos elmaradás a tavalyi év hasonló időszakához képest. Ehhez hasonló nagyságú volt a csoport magyarországi tevékenységének eredményessége is, ez korrigáltan 102 milliárd forint lett, ami 16 százalékos növekedés tavalyhoz képest. A javulás jórészt a kockázati költségek csökkenésének volt az eredménye.
A külföldi leánybankok egyenlegét a bolgár DSK húzza felfelé. Első kilenchavi profitja elérte a 33,4 milliárd forintot. Ezzel a 30 százalékos javulással a DSK már a teljes tavalyi éves profitját kitermelte az első kilenc hónapban. Ugyanakkor az orosz leány harmadik negyedéves, 5,7 milliárd forintos veszteségével első kilenchavi mínusza 12,7 milliárd forintra emelkedett. Az ukrán leánybank stabilan veszteségesen működik, s erre még csak rárakódnak a krími, a luganszki és a donyecki kintlévőségekre képzett céltartalékok, ezekkel együtt az ukrán cég mínusza már elérte a 37 milliárd forintot az első kilenc hónapban. Az orosz és az ukrán leánybank - jórészt a háborús helyzet következtében - tehát idén eddig közel 50 milliárd forint veszteséget jelentett a csoportnak.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!