Az INA horvát olajipari vállalat igazgatótanácsának elnöke, Fasimon Sándor nem vett részt a közelmúltban nyilvánosságra került gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélésekben de felajánlotta lemondását – írja az MTI.

A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) a rendőrséggel közösen indított akcióban augusztus 27-én öt embert tartóztatott le gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélések miatt, köztük Damir Skugort, az INA földgázkereskedelmi ágazatának igazgatóját. A vádak szerint valamivel több mint egymilliárd kunával (54 milliárd forint) károsították meg a horvát olajvállalatot, kihasználva a globális válságot és a gáz árának folyamatos világpiaci növekedését.

Az INA hosszú utat tett meg az elmúlt évtizedben: a csőd széléről érte el a pénzügyi stabilitást, valamint folyamatban van az ország történetének legnagyobb ipari beruházása is, a fiumei késleltetett kokszoló felépítése.

Fasimon szerint Skugor tettei aljasak, és azt is elmondta: büszke az elmúlt évtizedben elért közös eredményekre. „Annak ellenére, hogy semmi közöm nem volt Skugor bűntetteihez vagy bármilyen más jogsértéshez, felelős cégvezetőként az INA erkölcsi felelősségét nekem kell viselnem. Ezért most az a helyes, hogy felajánlom a lemondásomat” – mondta. Ez azonban nem jelent azonnali távozást, Fasimon továbbra is betölti az INA igazgatótanácsának elnöki posztját utódja kinevezéséig.

A korrupciós ügy miatt a horvát kormány az INA teljes igazgatótanácsának menesztését kérte. Davor Filipovic horvát gazdasági és energiaügyi miniszter szerda délután találkozott a Mol Nyrt. vezetőivel Zágrábban.

Az INA 49,08 százaléka a Molé, a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a vállalatban. A cég 44,84 százaléka a horvát állam tulajdona.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!