Nem okozott eddig igazán világvége hangulatot az amerikai közigazgatás részleges leállása. A költségvetési kérdésekben való megegyezés mint ismert, azért futott többször is zátonyra, mivel a republikánus képviselők a kiadások engedélyezésének hosszabbításáért cserébe az Obamacare program leállítását szeretnék elérni a kongresszusban.

A leállást több ok miatt sem reagálta le eddig negatívan a részvénypiac - vélik a Napi.hu által megkérdezett szakértők. A mostani helyzet már régóta ismert, s így ideje volt a jelenlegi helyzetre felkészülniük a befektetőknek - mondta Szabó E. Viktor, az Aberdeen Asset Management szakértője. Az amerikai államadósság törlesztése egyelőre nem került veszélybe, s a költségvetési huzavonát még kedvezőnek is ítélhetik a befektetők. Az ugyanis hozzájárulhat ahhoz, hogy a végén a vártnál szigorúbbra sikeredjen az amerikai költségvetés. A költségvetési kiigazításra márpedig szüksége lehet az Egyesült Államoknak az adósság növekedésének megállítása érdekében.

Tavaly novemberben ugyan Obama elnök újraválasztásakor még elég negatív hatása volt annak, amikor az automatikus költségvetési fék elkerülése érdekében zajlott az adok-kapok az amerikai törvényhozásban. Akkor ugyanis még sokan attól tartottak, hogy a költségvetési kiadások befagyasztása újra recesszióba döntetné az amerikai gazdaságot. Ma lényegesen jobb helyzetben van az amerikai gazdaság, s ezért kevesen tartanak az intézkedéstől. Még ha leállás 0,2-0,3 százalékos mértékben csökkentené is a következő negyedév amerikai GDP növekedését, a megegyezést követően ez visszajöhet - tette hozzá a szakértő.

A piac láthatóan úgy gondolja, hogy a legrosszabb már megtörtént az amerikai költségvetéssel, ami megtörténhetett, innen már csak jó hírek érkezhetnek - mondta Tóth Gyula, a bécsi Ithuba Capital szakértője. A befektetők talán úgy vélik, hogy a vita miatt továbbra is ragaszkodni kell az enyhébb monetáris politikához, ez pedig kifejezetten támogató környezetet jelent a részvénypiacoknak.

Ráadásul a történelmi példák alapján az amerikai állam részleges leállását általában emelkedés követi a részvénypiacon. A Bloomberg összefoglalója szerint 1976 óta összesen 12 alkalommal került sor az amerikai állami kiadások legalábbis részleges befagyasztására, az ezt követő egy évben az S&P 500-as index átlagosan 11 százalékos emelkedést produkált.

S&P 500 alapú CFD
Kép: Alfatrader


Legutóbb, amikor az amerikai állam fizetőképességével kapcsolatban komolyan aggódott a piac, 2011 augusztusában volt, akkor az Obama elnök és a kongresszus közötti párbaj során három nap alatt 11 százalékot zuhant az S&P 500-as index. Akkor azonban a katalizátor a Standard & Poor's hitelminősítő lépése volt, amellyel lerontották az amerikai államadósság besorolását, s elemzők szerint a nagy esés ennek volt köszönhető. De még ekkor is jól járt, aki belevett az esésbe, hiszen az S&P 500-as index 12 hónappal később már 25 százalékkal magasabban állt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!