Keddtől rendszeresen elérhető tíz közepes méretű részvény elemzése a BÉT honlapján és hírlevélben is fel lehet iratkozni ezekre. Az angol nyelvű elemzések mellett a papírok likviditásának elősegítésére, a BÉT az árjegyzésért is fizet a feladatra szerződött tőzsdetagoknak. Az új szolgáltatás indítással a tőzsde célja az, hogy tovább növekedjen a befektetői bizalom a kisebb papírok iránt is és növekedjen a kereskedési aktivitás az érintett részvényekben - közölte a BÉT.
A független elemzések elkészítésének tőzsdei támogatása nem ismeretlen a világban. Példa lehet erre a Deutsche Börse kkv-piaca, a Scale is, ahol a befektetői döntések megalapozottságát, akár a tőzsdei forgalom és likviditás magasabb fokozatra kapcsolását elősegítendő a tőzsde elemzést vásárol a kibocsátótól független forrástól.
A program a BÉT tavaly elfogadott stratégiájának azt a célját támogatja, hogy a kibocsátói körön, azaz a kínálati oldalon belül a kis-és közepes tőkeértékű vállalatok jelenléte, szerepe hangsúlyosabb legyen a börzén. A BÉT az új szolgáltatáson keresztül gyakorlatilag a másodpiac fejlesztésébe invesztál azzal, hogy semleges szereplőként az elemzés mellett árjegyzést is vásárol a programban résztvevő tőzsde tagjaitól - mondta Máté-Tóth István, a BÉT kereskedésért és üzletfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettese.
A BÉT tőzsdetagjai egy zártkörű, meghívásos tenderen vettek részt, ahol 5-5 részvény elemzésére és árjegyzésére pályázhattak. A programban érintett részvények kiválasztása során elsősorban a kapitalizációt, a forgalmat és a közkézhányadot vette alapul a BÉT. Idén decembertől végül négy befektetési szolgáltató, köztük három magyar és egy cseh, kezdi meg a tíz papír elemzését és árjegyzését.
A Concorde az Appeninn Nyrt., a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt., a Duna House Holding Nyrt. elemzését vállalta. Az OTP a PannErgy Nyrt., Rába Nyrt. és a Zwack Nyrt. követéséért lesz majd felelős. Az MKB az Alteo Nyrt. és a Masterplast Nyrt., Wood az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. és Graphisoft Park SE részvényekről közöl majd anyagokat.
A tőzsde által megrendelt és az érdeklődő befektetők számára díjmentesen elérhető elemzéssel és a kapcsolódó árjegyzéssel reményeink szerint új lendületet kaphatnak a kis-és közepes vállalati papírok. A megfelelő, független információval való ellátottságát és a likviditás biztosítását kiemelten fontosnak tartjuk - tette hozzá Máté-Tóth István.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt