A globális ezüstkínálat a 2017-es másfél százalékos csökkenés után tavaly enyhén, 0,3 százalékkal nőtt. Juhász Gergely szerint az emelkedés a javuló bányászati teljesítménynek köszönhető, amely két éves csökkenés után tavaly 1,6 százalékkal bővült.

Ezüstrudakból és ezüstérmékből 12,2 százalékkal kevesebb, 124,8 millió uncia kelt el tavaly az egy évvel korábbihoz képest. Az új ezüstérmék iránti igényt 2018 első felében nyomás alatt tartotta, hogy a befektetők inkább a régebben kibocsátott, olcsóbb érméket vásárolták - hangsúlyozta a Conclude vezérigazgatója.

Az ezüstékszerek és evőeszközök iránti kereslet 0,6 százalékkal, 252,9 millió unciára csökkent az elmúlt évben az előző évhez viszonyítva, ez alapvetően azzal magyarázható, hogy az indiaiak és a kínaiak kevesebb ezüstékszert vettek. Az ezüst ipari felhasználása 585,4 millió unciát tett ki tavaly, amely a szürke nemesfém iránti kereslet csaknem 60 százalékát adta 2018-ban, viszont 1,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

A napkollektoros berendezéseket gyártók ezüst iránti keresletét a világ két legnagyobb gazdasága, az Egyesült Államok és Kína szigorításai vetették vissza. Donald Trump behozatali korlátozásokat rendelt el, míg Peking a napelemes kiegészítők előállítására vezetett be szigorításokat. Az előző, 2017-es évhez képest a fényképészek is 3,4 százalékkal kevesebb, 39,5 millió uncia ezüstöt vásároltak 2018-ban. Ezzel szemben az elektronikai és az elektromos alkalmazásokhoz 2,8 százalékkal több, 249,6 millió unciányi szürke nemesfémet vettek.

Juhász Gergely az ezüstárfolyam idei emelkedését prognosztizálja, úgy véli, hogy a befektetők kereslete a jelenlegi alacsony szintről mindenképpen élénkülhet. A napkollektoripar is több szürke nemesfémre tarthat igényt, amennyiben nem mérgesedik el Kína és az USA közötti kereskedelmi háború.

A Conclude Befektetési Zrt. fizikai arany, ezüst és más nemesfémek magyarországi forgalmazásának meghatározó szereplője, a befektetési aranypiac árjegyzője.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!