A számos gyorsétterem-brandet egyesítő Yum, amely az utóbbi években mindent a sikeres kínai terjeszkedésre tett fel, jópár negyedév után először számolt be eredményromlásról: a tavalyi 75 centes egy részvényre jutó profit helyett a várakozásoknak megfelelően 72 centet ért el. Az árbevétel kis mértékben 4,11 milliárd dollárról 4,15 milliárdra emelkedett, a már tavaly is létező egysége forgalma viszont 6 százalékot esett.

A Yum forgalmának nagyjából felét teszi ki a kínai régió, ahol főként KFC éttermei vannak a cégnek - ezek forgalmára azonban pusztító hatással volt, hogy december elején a sanghaji élelembiztonsági hivatal eljárást indított, mivel túl magas növekedési hormon-szinteket mértek a KFC beszállítóinál. A csirke-gyorsétterem problémái ráadásul átterjedtek a többi Yum márkára, így a Pizza Hutra is - mindkét gyorsétterem-hálózat annak köszönhette kínai népszerűségét, hogy a helyi alternatíváknál jobb minőségűnek tűntek a tudatosabb fogyasztók körében.

A vizsgálat ezért egy valódi PR-katasztrófával ért fel, a cég szerint a január-februári időszakban 25 százalékkal zuhanhat az értékesítés Kínában, és az év második felében is csak akkor várható javulás, ha a most indított masszív és költséges reklámkampány hatására elfelejtik a fogyasztók a minőségi problémákat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!