Hétfőn fél hétkor az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 1,05 százalék (91 cent) csökkenéssel, 85,48 dolláron állt.

A Brent árának alakulása az elmúlt hónapban
Kép: TradingView

Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes pénteken azt mondta újságíróknak, hogy országa márciusban napi 500 ezer hordóval kívánja csökkenteni az olajkitermelést. Az illetékes kijelentette: jelenleg minden kitermelt kőolajat sikerül eladni, de mint mondta, Moszkva a korábbi ígéretéhez híven nem ad el kőolajat mostantól azoknak az országoknak, amelyek közvetlenül, vagy közvetve ragaszkodnak a február elejétől bevezetett árplafonhoz. Emiatt csökkenteni kell a termelést márciustól – mondta pénteken Alekszandr Novak, aki egyben hangsúlyozta, hogy Oroszország a továbbiakban a piaci helyzet alakulása alapján dönt a termelésről.

Oroszország olajtermelése alig változott az elmúlt hónapokban, napi 9,8-9,9 millió hordó volt.

A miniszterelnök-helyettes szerint februárban is ezen a szinten várható.

A G7-országok, Ausztrália és az EU árplafont vezetett be december 5-től az Oroszországból származó kőolajjal, illetve az EU február 5-től az olajtermékekkel szemben. A kőolaj esetében a limitár hordónként 60 dollár, a benzin és a gázolaj esetében hordónként 100 dollár, a fűtőolajnál pedig hordónként 45 dollár.

Rebecca Babin, a CIBC Private Wealth US vezető kereskedője szerint az elemzők többsége már beárazta annak lehetőségét, hogy az idén napi 700-900 ezer hordóval csökken az orosz olajtermelés. Úgy vélte továbbá, hogy a legfontosabb tényező, amely kimozdíthatja az árakat a jelenlegi szintekről, a kínai kereslet alakulása lesz.

A Brent ára a múlt héten 8,1 százalékkal emelkedett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!