A Globus és a Pinguin az első menetben közösen, fele-fele arányban megszerzi az Elsner gyorsfagyasztott termékeket gyártó lengyel cég tulajdonának 51 százalékát. A Pinguin–Globus szövetség ugyanakkor opciós jogban állapodott meg, amely szerint egy éven belül megszerzik az Elsner fennmaradó 49 százalékát is. A Pingiun és a Globus szövetségének lehetősége nyílt arra, hogy az angol Albert Fisher Group (AFG) Plc. eszközeinek és készleteinek átvételével megszerezze az AFG angliai piacainak teljes egészét. A cég részesedése a mélyhűtött zöldség profilban az angol piacon belül több mint 30 százalék, termelőeszköz kapacitása pedig 100 000 tonna/év. Az Albert Fisher cég angliai forgalma 2001-ben elérte a 168 millió eurót. Az eszközök, a készletek és a piac megszerzése érdekében a Pingiun cég létrehozta a Pinguin Food UK angol céget, amelyből opciós joggal a Globus 25-30 százalékos tulajdonjogot kíván szerezni tőkeemelés formájában. A Globus–Pinguin csoport arra törekszik, hogy egy éven belül a tulajdonosi struktúrák úgy alakuljanak ki, hogy a Pinguin, illetve a Globus részesedése az angliai AFG-ben 70-30, az Elsnerben pedig 30-70 százalék legyen. A fenti akvizíciókra vonatkozóan a Globusnak opciós joga van, amelynek érvényesítéséhez a felügyelőbizottság jóváhagyása szükséges. A lengyel beruházásról refinanszírozás céljából a Globus intenzív tárgyalásokat folytat részvényesével, a DEG-vel (Deutsche Investitions- und Entwicklungsgesellschaft mbH). A közlemény szerint a szövetség célja a közös akvizíciós tevékenység, a két cég piaci részesedésének növelése és közös termékfejlesztés. A Globus a közép- és kelet-európai piacok ellátásáért és ezen piacokon a kiskereskedelmi (retail) üzletág fejlesztéséért lesz felelős. A Pinguin alapvetően a nyugat-európai marketing tevékenységet fogja végezni a fagyasztott termékek piacán. Ezáltal a Globus jelentősen növelheti esélyeit az angol gyorsfagyasztott piacon.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!