Minimálisan erősödött a forint árfolyama a héten, túlnyomórészt pedig 390 alatt maradt az euró ellenében. Az árfolyam 390-es szintről indított hétfőn, majd már aznap 388,5-ig erősödött, kedden pedig benézett 388 alá is, bár tartósan nem tudott ott maradni, de kicsivel a 388-as szint fölött zárta a kereskedést.
Még az év eleji csúcsnak számító 387,4-es értéket is sikerült megközelítenie.
Hasonló volt a helyzet a dollárral szemben is. Rodic Ádám, az MBH Elemzési Centrum elemzője az Indexnek arról beszélt, hogy a hazai fizetőeszköz egy teljes kört írt le a héten: hétfő reggel 335,5 forintba került egy dollár, azonban szerda délutánra 332,5-ig erősödött. A Fed kamatdöntését követően azonban az amerikai deviza erősödésnek indult, így péntekre ismét 335,5-re állt vissza az árfolyam. A forint stabilitása mögött az elemzők szerint az állhat, hogy azt továbbra is a szigorú monetáris politika és a folyó fizetési mérleg többlete határozza meg.
A szakértők szerint a Fed döntése nem volt meglepő, az viszont igen, hogy Jerome Powell, az amerikai jegybank elnöke a vártnál szigorúbb hangvételt ütött meg, közölte ugyanis, hogy az év utolsó, decemberi ülésén egyáltalán nem biztos a további kamatvágás, mivel a Fed tagjai nincsenek a jövőt illetően egységes véleményen.
A lap szerint meglepő módon a GDP-adatokra nem reagált érdemben a forint, kisebb gyengülés következett egy újabb dollárerősödés mellett. Az eurót ugyanakkor erősítette az ifo igencsak pozitív kicsengésű üzleti hangulatindexe.
A Brent olajfajta ára a héten globálisan közel 2 dollárt csökkent, ugyanakkor kedvezően hatott rá a a kínai-amerikai csúcstalálkozó, ahol sikerült megállapodásra jutni a ritkaföldfémek exportját illetően, emellett pedig az amerikai elnök csökkentette a Kínára vonatkozó vámtételeket.
Nagy Márton elárulta a számokat: erre számít idén a kormány
A nemzetgazdasági miniszter a Kopátsy Klub ülésén tartott előadásában árulta el, hogy a gazdasági növekedés az idei évben valahol 0,5 és 1 százalék között alakul.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!