Nem nagyon rángatta meg tegnap a forint árfolyamát az európai uniós források részleges befagyasztásából szóló hír. Mint ismert, a korábbi kiszivárogtatásoknak megfelelően az Európai Bizottság jóváhagyta a magyar helyreállítási alapot, valamint 7,5 milliárd euró befagyasztását javasolta a kohéziós alapokból, amihez hazánk a 27 mérföldkő szigorú teljesítése során juthat hozzá, így leghamarabb a jövő év második felében érkezhetnek uniós források.

Az ajánlásokat az uniós pénzügyminisztereknek és az Európai Tanácsnak is jóvá kell hagynia, aminek az időpontja december 6-áról későbbre csúszott. A 2014-2020-as ciklusból fennmaradó pénzek azonban továbbra is jöhetnek, ami közel 5 milliárd eurót jelent. Mivel a döntés megfelelt a várakozásoknak, csak átmeneti megkönnyebbülést okozott, a piacok figyelme ezt követően arra irányul, hogy sikerül-e megfelelni a feltételeknek - emelik ki reggeli elemzésükben az Equilor Befektetési Zrt. szakértői.

Összességében a bejelentést mégis enyhén negatívnak értékelte a piac az euró árfolyama a tegnapi 404 forint körüli mélypontról ma reggelre 410 forintra emelkedett.

Rövidtávon úgy tűnik, hogy az euró árfolyama beragadt a 415,5 illetve 405 forint között húzódó sávba. Az ilyen távozó mozgások jellemzője, hogyha kitörés tapasztalható belőle, akkor a sáv mozgásával megegyező mértékű további mozgás várható. Ez praktikusan azt jelenti, hogy lefelé történő kitörés esetén a mozgás célja 395 felfelé pedig 425 forintnál található, figyelembe véve természetesen a november eleji 399 forint környékén húzódó mélypont jelentette támaszt.

Hosszabb távon szemlélve egyelőre változatlanul nem jók a forint kilátásai. Október eleje óta fontos fejlemény, hogy október 13-án 434 forint feletti újabb csúcsot ért el az euró árfolyama, majd innen az MNB masszív beavatkozásának hatására zuhanni kezdett. Az ezután indult forinterősödési hullám egészen november elejéig tartott a már említett mélypontig. A 434 forintos eurócsúccsal az árfolyam egyébként gyakorlatilag teljesítette a korábbi sávozásból történt kitörés célárfolyamát. Ez a történelmi maximumérték több, mint 3 százalékkal meghaladja az előző, július elején beállított csúcsot. Ezért az a pont ahonnan, a szeptemberi gyengülő mozgás elindult, kiemelt jelentőségre tett szert. Így ugyanis új bázispont alakult ki a grafikonon az euró/forint árfolyam emelkedőt rendjében 394 forintnál. (Fontos, az a fejlemény, hogy az árfolyam visszatért a korábbi sávba nem feltétlenül jelent pozitívumot, a sávozásból ugyanis gyakrabb a korai, semmint a fals kitörés, s ez a gyengülő trend visszatérését valószínűsíti.)

Új bázispont az euró/forint grafikonon
Kép: Napi.hu, stooq.com

Ez azt jelenti, hogy az euró bátran gyengülhet e eddig a szintig is a forinttal szemben, akkor sem kellene technikai szempontból a forint hosszútávú gyengült rendjének megszakadásáról beszélni. Ez csak akkor lenne indokolt, ha ennél három százalékkal alacsonyabban, azaz szignifikánsan lejjebb lévő euró árfolyamot látnánk. Mindaddig amíg ez nem következik be, addig a technikai elemzés hüvelykujjszabálya szerint feltételezni kell az uralkodó trend tovább élését, azaz a jövőben magasabb csúcsokra is fel lehet készülni az euróárfolyamban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!