Az emberek életében a pénz fontos szerepet tölt be, a pénzügyi döntések mögött pedig gyakran nemcsak racionális, hanem lélektani tényezők állnak.

 

A Financiológus rovat olvasói levelekre épül, és szándéka szerint olyan embereknek segít, akik széles értelemben véve valamilyen pénzügyi problémával néznek szembe.

Olvasónk írta:

Tisztelt Financiológus!

Több éve rendelkezem OTP Supra Származtatott Befektetési Jegyekkel. Körülbelül hárommillió forintot fektettem be, melyet 2 éve szerettem volna visszaváltani. Akkor az ügyintéző lebeszélt erről, mert -14 százalékon állt a befektetés. Azt tanácsolta, várjak vele, ha nem sürgős. Azóta -30 százalékon van a pénzem. Mit javasol?

Köszönettel és tisztelettel:

Zsuzsanna

A Financiológus válasza:

Kedves Zsuzsanna!

A kérdése jogos, nehéz azonban megfelelő választ adni rá. Sajnos sokan járnak az ön cipőjében. Az OTP Supra az OTP Alapkezelő egyik legnépszerűbb abszolút hozamú alapja volt, 230 milliárd forint fölött is volt a vagyona. A rossz teljesítmény miatt azonban sokan megvonták a bizalmat ettől a konstrukciótól, most már alig 85 milliárd forintot kezelnek a forint sorozatban. A rossz teljesítményt látva az OTP Alapkezelő február 1-jén változtatott az alap kezelésén, új szakemberek döntenek a befektetésekről. Megkérdeztem az alapkezelőt, mit kell tudniuk a befektetőknek most a Supráról, és a következő választ kaptam. 

Az OTP Supra Alap egy kockázatos abszolút hozamú származtatott alap. Sajnos előfordul, hogy turbulens piaci helyzetekben az ilyen típusú alapok portfoliókezelőinek a döntései utólag hibásnak bizonyulnak, amelyek hatását a származtatott pozíciók még fokozhatják. Az OTP Supra Alap esetében is ez történt. Az alap kockázati besorolása ennek a lehetőségét tükrözi is: az Európai Unió vonatkozó direktívájának megfelelően kialakított 7 elemű kockázati skálán 5-ös (számottevő), azaz közel a legmagasabb kockázati kategóriába került. A besorolást az úgynevezett volatilitás, egyszerűbben árfolyamingadozás alapján kell elvégezni, amely a heti hozamok évesített szórását jelenti 5 éves, azaz 260 hetes mozgó átlagot tekintve. A skálán az 5-ös besorolás azt jelenti, hogy a fent leírt módszerrel számított volatilitás elérheti a 15 százalékot.

Az alap számottevő kockázata miatt javasolt annak befektetési jegyeit más, lehetőség szerint eltérő befektetési politikát követő eszközökkel együtt tartani, portfóliót építve, amiben a kockázatos eszközök súlyát saját kockázatvállalási hajlandósága alapján érdemes meghatározni. Egy megfelelően diverzifikált, több elemű portfólió esetében ugyanis egy-egy portfólióelem árfolyamában bekövetkező, akár jelentős változás az egész portfolió teljesítményét kis mértékben tudja csak befolyásolni.

Az OTP Alapkezelő rendszeresen felhívja a befektetési jegyeket forgalmazó befektetési szolgáltatók figyelmét arra, hogy az OTP Supra Alapot, illetve a hasonló kockázati besorolású abszolút hozamú alapokat a tanácsadási folyamat során portfólió elemként ajánlják olyan ügyfelek számára, akiknek az alkalmassági teszt eredménye ezt lehetővé teszi. Egy megfelelően összeállított, diverzifikált portfólióban egy-egy eszköz időszakos kedvezőtlen teljesítménye nem befolyásolja szignifikánsan a teljes befektetés eredményét.

Az OTP Alapkezelő az elmúlt két év negatív teljesítményének hatására személyi és modellváltást hajtott végre, amelynek keretében 2022. február 1-től egy tapasztalt három fős csapat vette át az Alap kezelését. A csapatban az OTP Alapkezelő két befektetési igazgatója dolgozik együtt a cég vezérigazgató-helyettesének szakmai felügyelete mellett. A cél egy stabilabb, kiegyensúlyozottabb, diverzifikáltabb portfólió kialakítása és a szélsőséges árfolyamingadozások csökkentése. A megcélzott hozam a hazai kockázatmentes állampapírokét meghaladó teljesítmény a minimálisan ajánlott 3-5 éves befektetési időtávon.

A portfólió átalakítását és a pozitív fordulatot azonban hátráltatja a kedvezőtlen piaci környezet. A globálisan elszabaduló infláció és a sajnálatos ukrajnai háború általános kockázatkerüléshez vezetett, amely a kötvény- és részvénypiacokon egyaránt jelentős esést okozott. Ugyanakkor az OTP Alapkezelő bízik a konfliktus mielőbbi rendezésében, az árak és az infláció emelkedésének megállásában. Egy kedvezőbbé váló, támogatóbb globális környezetben az alapkezelő szakembereinek is több lehetősége lesz az alap átalakításának befejezésére és a jövőbeni kedvezőbb teljesítményre.

Nos, az alapkezelő is elismeri, hogy hibás befektetési döntéseket hoztak, most viszont egy másik csapat hozza a döntéseket. Önnek kell eldöntenie, hogy szeretne-e bizalmat szavazni az új szakembereknek. Az alap kezelését Szalma Csaba után Büki András befektetési igazgató, kötvény és devizapiaci szakértő és Boér Levente befektetési igazgató, részvénypiaci szakértő vette át Honics István általános vezérigazgató-helyettes, a befektetési terület vezetőjének irányításával és felügyeletével.

A közreműködő szakemberek jelentős piaci tapasztalattal rendelkeznek. Honics István 1996-tól, Boér Levente 2005-től, Büki András 2007-től az OTP Alapkezelő munkatársa. Ez sem garancia persze arra, hogy a Supra ledolgozza a 30 százalékos veszteséget, és sajnos nem tudok önnek olyan befektetést ajánlani helyette, amely ilyen magas hozamot garantál. (Attól óva intem, hogy ha más ilyet ajánlana, azt komolyan vegye, mert az nagy valószínűséggel csaló.)

Elképzelhető, hogy ha kivár, akkor a Supra ismét feltámad, de mivel ez továbbra is egy kockázatos alap, azt a javaslatot mindenképpen ajánlom megfontolni, hogy a Supra mellett tartson más befektetési alapokat is, ahogy azt az alapkezelő is ajánlotta. Az OTP-s ügyintézők segíthetnek önnek abban, hogy összeállítsanak egy olyan portfóliót, amelynek az árfolyama nem mozog együtt a Supra alapéval, így mérsékelhető a kockázat.

Ha ön egy ilyen magas kockázatú befektetést egyáltalán nem szeretne a jövőben, akkor pedig érdemes alacsonyabb kockázatú alapokat vagy állampapírt választani. Egy ilyen váltással viszont azt kockáztatja, hogy nem fogja soha visszanyerni a pénzét, ugyanakkor várhatóan nem is veszít a jövőben olyan sokat, mint ezzel a befektetési alappal. 

 

Ha Önnek is bármilyen pénzügyi kérdése, problémája akad, írjon nekünk bizalommal a financiologus@napi.hu címre!

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!