Lendületes erősödéssel kezdte a hetet az amerikai deviza, az euró-dollár kurzus a pénteki 1,174-es záróárfolyamot követően hétfő kora délutánra 1,166-ig süllyedt, vagyis napon belül több mint 0,7 százalékkal erősödött a dollár. Az eurót pedig önmagában gyengítette a tény, hogy kormányválság van Franciaországban.
Miért történt mindez: egyrészt pénteken épp ellentétes mozgás volt jellemző az euró-dollár devizapárban, ma ennek a korrekciója zajlik. Másrészt az amerikai statisztikai hivatalok részéről ezen a héten is elmaradhatnak az adatközlések, ugyanis nincs jele megegyezésnek, az amerikai kormányzati szervek részlegesen továbbra sem működnek.
Ez már pénteken is zavart okozott, hiszen az amerikai jegybank által kritikus figyelemmel kísért munkaerőpiaci adat (nonfarm payroll) sem érkezett meg, márpedig ennek alakulása lényeges a jövőbeni kamatcsökkentések felé vezető döntések szempontjából. A piac arra számított, hogy újabb adat erősíti meg a munkaerőpiac lassuló trendjét, ez pedig majd felerősíti a kamatcsökkentés esélyét.
Statisztikai adatok híján a héten a befektetők szinte kizárólag a szerdán érkező Fed-jegyzőkönyvre támaszkodhatnak, ebből azt lehet talán kiolvasni, hogy Jerome Powell jegybankelnök óvatos, szeptemberi álláspontját milyen arányban osztották a nyílt-piaci bizottság tagjai. Az előzetes várakozások szerint a jegyzőkönyv alapján szerdán inkább dollárgyengülésre lehet számítani.
Az ING Bank elemzője hétfői jegyzetében kitért rá, minél tovább tart a kormányzati leállás, az annál nagyobb nyomást helyez a dollárra.
Hétfőn ugyanakkor egy másik devizapár inkább mutat szélsőséges mozgásokat, igaz ez kevésbé a dollár érdeme. A japán jen árfolyama 2 százalékkal gyengült a dollárhoz képest arra a hírre, hogy az ország kormányzó pártja Takaicsi Szanaét, a volt gazdasági minisztert választotta elnökül, így borítékolható, hogy ő lesz a szigetország első női miniszterelnöke. Tőle expanzív gazdaságpolitikára számítanak a piacok és arra is, hogy nyomás alá helyezi a jegybankot az alacsony kamatok fenntartása érdekében. A Nikkei 225 tőzsdeindex közel 5 százalékot emelkedett napon belül a hírre.
A dollár erősödése általában nem kedvez a feltörekvő piaci devizáknak, ez meglátszik a forint hétfői mozgásán is. A hazai fizetőeszköz 0,3 százalékkal gyengül az euróval és 0,9 százalékkal a dollárral szemben. A forint szempontjából a következő forintos esemény a szeptemberi inflációs adat, amit kedd reggel közöl a KSH, a várakozások szerint az előző havi 4,3-ról 4,4 százalékra nőtt az éves infláció. A következő megmérettetés pedig a pénteki hitelminősítés, amelyről itt írtuk meg az előzetes részleteket.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!