A pesti börze vezető részvényei közül a Mol árfolyama 90 forinttal nőtt, míg a Matávé 20, az OTP-é pedig 3 forinttal mérséklődött. A Richter-papír stagnált. Az euró érdemi forgalom nélkül 263,60-265,20 forint között ingadozott, az uniós deviza egysége kora délután 264,10/40-en állt - mondta el az ING Bank üzletkötője. A szakember hozzátette, hogy az árfolyamot eseti érdeklődések mozgatják olyannyira, hogy még az állampapír-aukció eredménye sem hatott a kurzusra. A nap folyamán 214 alatt is járt a dollár jegyzése, délután három óra körül 214,30/60-on állt az árfolyam, a délelőttinél tehát valamivel olcsóbb volt a zöldhasú. A hazai befektetési alapok vagyona az idén sok év után először várhatón nem fog nőni - hangzott el a BAMOSZ mai sajtótájékoztatóján. A növekedés megtorpanásának számos oka van, így az állampapírhozamok erőteljes emelkedése, a magas banki kamatok elszívó hatása, a lakossági megtakarítások általános csökkenése, a befektetési adókedvezmény megvonása. Az MSZP-frakció nem tudja pontosan, mennyi pénzt kaptak jutalomként a Postabank vezetői a privatizáció sikeréért, mivel az erről szóló szerződést még az üvegzseb-törvény előtt írták alá, ám az biztos, hogy nem egymilliárd forintot - mondta Szabó Lajos és Veress János az MSZP-frakció nevében tartott mai sajtótájékoztatón. Folytatódhatnak a megkezdett magánosítási folyamatok az egészségügyben - jelentette ki Kökény Mihály, a szaktárca vezetője a kórháztörvény alkotmánybírósági megsemmisítése kapcsán rendezett sajtótájékoztatón. Az egészségügyi intézmények gazdasági társasággá alakításának, valamint a magántőke bevonásának jogalapját az önkormányzati, az államháztartási és az egészségügyi törvény biztosítja. Az Alkotmánybíróság (AB) határozata szerint a már megkötött szerződések joghatálya fennmarad. A PM az eddigi 5 százalékról 5,2 százalékra emelte az idei államháztartási deficitre vonatkozó prognózisát. Ebben a számban már figyelembe vették a maradványok idei zárolásának hatását is. A nominális hiány meghaladja a 974 milliárd forintot, ám ebben nem szerepel az önkormányzati alrendszer, viszont annak idei egyenlegét továbbra is nullszaldó körül várja a tárca. December 15-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Patonai József, a Forrás Rt. elnök-vezérigazgatója - jelentette be a társaság. Az rt.-nél a vezérigazgatói teendoket az igazgatóság rendkívüli üléséig Pélyi Mária vezérigazgató-helyettes, gazdasági igazgató látja el. A BÉT-en nyitás előtt felfüggesztették a Forrás-papírok forgalmát. A kereskedés 11 órakor indul. Biatorbágyon épül meg Magyarország első outlet bevásárlóközpontja, az első ütem 2004 nyár végére lesz kész - jelentették be egy mai sajtótájékoztatón. Az M1-M0-ás csomóponthoz tervezett kereskedelmi egységben világcégek kifutó termékeit árulják majd, 30-70 százalékos engedménnyel, hasonlóan például az ausztriai Parndorf boltjaihoz. A kis- és középkategóriájú modelleknél némi ármelkedést vár a Porsche Hungária, ám a prémium szegmensben a dízel modellek akár olcsóbbak is lehetnek. A cég az idei növekedés után jövőre stagnáló eladásokkal számol. Az elmúlt hónapban havi összevetésben a várt 0,1 százalékos növekedés és az októberi stagnálás után 0,2 százalékkal csökkent az Egyesült Államokban a fogyasztói árszínvonal, a volatilis élelmiszer- és energiaárakat kiszűrve pedig 0,1 százalékos visszaesés következett be. Az éves infláció ezzel a prognosztizált, 0,1 százalékpontos gyorsulás helyett 2,0 százalékról 1,8 százalékra lassult, a magindex pedig 1,3 százalékról 1,1-re csökkent.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!