A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 76,33 pontos, 0,08 százalékos emelkedéssel 101 339,20 pontos történelmi csúcson zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint az alacsony forgalom nem szokatlan nyár közepén, miként az sem, hogy az árfolyamok sem vettek határozott irányt. A BÉT ezzel hasonlóképp teljesített, mint általában az európai tőzsdék, az amerikai részvénypiacokon is csak az utóbbi napok jelentései lendítették föl némiképp a kereskedést.
- A Mol 8 forinttal, 0,26 százalékkal 3042 forintra csökkent 628,3 millió forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,1 százalékkal 28 660 forintra esett, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,11 százalékkal 1774 forintra erősödött, forgalma 155,3 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 0,78 százalékkal 10 280 forintra nőtt, a részvények forgalma 750,5 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9242,52 ponton zárt hétfőn, ez 19,87 pontos, 0,22 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!