A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző heti záráshoz képest.

Hétfőn felülteljesített a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az európai tőzsdékhez képest, amit különösebb hír nem indokolt - magyarázta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője a mai kereskedést. Hozzátette, főleg az OTP papírja volt erős a nap folyamán, a bank a múlt hét pénteki gyorsjelentésében a vártnál jobb eredményt közölt, és a cég menedzsmentje optimista a jövővel kapcsolatban.

A Mol árfolyama 30 forinttal, 1,63 százalékkal 1810 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 450 forinttal, 4,31 százalékkal 10 880 forintra emelkedett, forgalmuk 6,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,84 százalékkal 387 forintra nőtt, forgalma 117,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 1,68 százalékkal 7030 forintra esett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3576,54 ponton zárt hétfőn, ez 94,82 pontos, 2,72 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!