A tavalyi év utolsó hónapjában stabilizálódott a korábban erősen gyengülő forintárfolyam, majd az idei év első napjaiban megjöttek a vevők, és sikerült az euróhoz viszonyított 400-as határ erős oldalára kerülni. Az igazán komoly akadály ezután következett, mivel hosszú idő alatt kialakult egy erős szint a 390-395 közti sávban. Ezt nagy lendülettel átvitte az árfolyam az erős irányban, és ezzel úgy tűnt, immár tartósabb erősödő trend indulhat.

Euró/forint árfolyam, egy év
Kép: stooq.com

Az árfolyam el is jutott 385-ig, ott azonban elakadt, és újabb gyengülés indult múlt hét pénteken, amely tegnap felgyorsult, és immár 395-ig jutott a jegyzés. Önmagában nem lenne ez nagy gond, azonban miután itt húzódott az a szint, amelyet az erős irányban sikerült áttörni. Ha visszatér az árfolyam a szint gyenge oldalára, akkor elveszhet a remény, hogy trendszerű lenne a forinterősödés.

Kérdés, mi az oka a hirtelen jött gyengülésnek? A magyar államadósság S&P általi leminősítése másfél héttel ezelőtti csak kisebb mértékben hatott az árfolyamra, ott inkább a tőzsdei hatás tűnik erősebbnek: gyengélkednek a BÉT-en a főbb részvények, elsősorban az OTP. A grafikonon viszont látszik, hogy pénteken jött a nagy fordulat a forintban. Ezen a napon jelent meg a rendkívül erős amerikai foglalkoztatási adat, ami önmagában jó hír, de növelte az amerikai kamatemelési várakozásokat, ami a dollár erősödéséhez vezetett.

A dollár euróhoz képesti erősödése gyakran hozza a forint és sok más valuta gyengülését az euróhoz képest is, mivel ilyenkor a befektetők világszerte eladnak, és amerikai államkötvényt vesznek magasabb hozam mellett. Ekkora gyengülést ez persze nem indokol a forintban,

azonban a leminősítés és a dollárerősödés együttes hatása már kiválthat ilyen reakciót.

Miután a folyamat két kereskedési nappal ezelőtt indult, még érdemes megnézni, mit hoznak a következő napok. Ha sikerült visszatérni 390 alá, vagyis annak erős oldalára, akkor még érvényes lehet a kitörés, maradhat az erősödő trend. Ha nem, akkor elképzelhető, hogy tartósan meg kell barátkoznunk a 400 körüli értékkel, ami minden szempontból kedvezőtlen lenne, különösen az infláció csökkenését akadályozná, miután a tavalyi leértékelődés jócskán hozzátett az árszínvonal robbanásszerű emelkedéséhez. 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!