2026-ban továbbra is erős volatilitás várható a tőkepiacokon, ezért érdemes lehet olyan vállalati kötvényeket vagy állampapírokat is tartani, melyek befektetésre ajánlott hitelminősítéssel és jó likviditással rendelkeznek.

"Továbbra is előnyben részesítjük azokat a hosszú lejáratú vállalati kötvényeket, amelyek kibocsátói várhatóan egy esetleges recessziós környezetben is fenntarthatóan és profitábilisan működnek" - véli Beschenbacher Kornél, az SPB Befektetési Zrt. privátbanki igazgató helyettese, aki szerint a kötvénypiacokon az idei évben – a korábbiakhoz hasonlóan – elsősorban az amerikai dollárban és euróban denominált papírokba érdemes fektetni.

A kötvények esetében nem feltétlenül kell a lejáratig való tartásban gondolkodni, azonban több olyan eszköz is azonosítható, amelynek lejáratig való tartása kifizetődőbb lehet - hangsúlyozza a szakember.

Kép: Facebook

Speciális kötvény a holland nagybanktól

A Rabobank 6,50 százalékos kamatozású, eurós örökjáradék kötvényének vonzerejét a másodlagos piacon az alacsony kereskedési mennyisége adja, ami már önmagában is megfelelő likviditást nyújt, mivel a lakossági és az intézményi befektetők számára egyaránt elérhető a papír. Jelenleg a névérték 117 százalék körül kereskednek vele, mely azt jelenti, hogy a jelenlegi lejárati hozama 5,67 százalék, emiatt euró oldalon kiemelkedő célpontnak számít. Árfolyam-növekedési potenciálja is igen magas, elérheti akár a 15-20 százalékot is - vélik az SPB szakértői.

A Magyar Telekom anyavállalatával is kereshetünk

A Deutsche Telekom kötvényét jelenleg 100 százalékos árfolyamszinteken lehet megvásárolni, 3,25 százalékos lejárati hozammal. A cég életében izgalmas sztori van kibontakozóban: a Deutsche Telekom az Nvidiával közösen Münchenben létrehozza Európa egyik legnagyobb AI-infrastruktúráját. Befektetésre ajánlott hitelminősítéssel rendelkezik a kötvény, amely a névérték körüli árfolyamszinteknek is köszönhetően értékes célpont lehet azok számára, akik az ismert és neves nagyvállalatokat tartják főbb célpontnak. 

Magas euróhozam az energetikában

A németországi székhelyű integrált európai energiavállalat, az RWE zöld kötvényét 106 százalék körül kereskedik, ami 3,32 százalék körüli lejárati hozamot jelent. Árfolyamoldali potenciálja a jelenlegi kilátások alapján 5-8 százalék körül alakulhat, azonban ha a makrogazdasági események hatására a hozamcsökkenés markáns lesz, akár magasabb is lehet ennél.

Örökjáradék dollárban

Az erős tőkepozícióval rendelkező holland Aegon biztosító 2004-ben bocsátotta ki dollárban denominált, örökjáradék típusú, változó kamatozású kötvényét, ami nem fix, hanem egy meghatározott kamatkörnyezethez igazodó kamatot fizet a befektetőknek. Kamatozása jelenleg 4 százalék dollárban, azonban lejárati hozama 5,10 százalék körül alakul. Befektetésre ajánlott hitelminősítésű és negyedévente visszahívható 100 százalékon, aminek az idei évben komoly jelentősége lehet, ugyanis a Fed várhatóan folytatódó kamatcsökkentése komolyabb lendületet adhat a kötvény árfolyamának felfelé. A kötvény esetében a befektetési sztori valójában a visszahívás lehetősége, mely önmagában több mint 20 százalék feletti hozamrealizálást jelentene - emeli ki az SPB Befektetési Zrt. szakértője. 

Kép: Economx, Hartl Nagy Tamás

Kötvényoldalon is befektethetünk az OTP-sztoriba 

Az OTP Bank kötvénye elsősorban a nagyobb vagyonnal rendelkező befektetők számára lehet érdekes, az értékpapír minimum kereskedési mennyisége ugyanis 200 ezer amerikai dollár. Kamata nemzetközi viszonylatban is figyelemreméltó, a visszahívási hozama valamivel 5 százalék felett alakul, lejárati hozama pedig 7 százalék feletti. Ez a 2033-ban lejáró kötvény nem befektetésre ajánlott hitelminősítéssel rendelkezik,

ezért valóban csak azok számára ajánlott, akik megfelelő tapasztalattal rendelkeznek a kötvények világában. 

Magas megtérülés lengyel és görög állampapírokkal 

Lengyelország gazdasága stabilan növekszik, miközben az infláció mérsékelt, így az ország az EU egyik leggyorsabban fejlődő tagja. Az 5,50 százalékos kamatozású, 2054-ben lejáró, amerikai dollárban denominált kötvénye igen attraktív célpont, hiszen nemcsak magas kamatot, hanem az árfolyamban is 15-20 százalékos növekedési potenciált kínál. A befektetésre ajánlott hitelminősítésű államkötvény nagyon jó likviditással rendelkezik a másodpiacon - mondja az SPB Befektetési Zrt. privátbanki igazgató helyettese.

Kép: Getty Images, Valentin Russanov

Beschenbacher Kornél az euróalapú görög államkötvényekre is felhívja a befektetők figyelmét. “A görög szuverén kötvénypiac befektetési szempontból ma már egészen más képet mutat, mint a 2010-es évek elejének válságéveiben: az ország immár tartósan a befektetésre ajánlott kategóriában mozog, ami mögött egyértelmű fundamentális javulás áll. A bruttó államadósság a 2020-as, 209 százalékos GDP-arányos csúcsáról 2025-re nagyjából 145 százalék körüli szintre mérséklődött, vagyis öt év alatt több mint 60 százalékpontos csökkenés ment végbe. A fiskális oldal ma Görögország legfőbb erőssége.” - jegyzi meg a szakember.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!