José Manuel Soria elmondta: csütörtökön Németországban találkozott Matthias Müllerrel, aki megbeszélésükön biztosította arról, hogy fenntartják a beruházási programokat a cég spanyol leányvállalatának, a Seatnak két gyárában. A navarrai üzemben 1 milliárd euró, a katalóniai üzemben 3,2 milliárd euró értékű beruházásokat idén májusban jelentették be, és megvalósításukat 2019-ig tervezik.

A VW-konszern vezetője kedden jelentette be, hogy a dízelbotrány miatt felülvizsgálják az összes tervezett beruházást, és tovább szigorítják a már korábban elindított költségcsökkentési programot. Müller a németországi Wolfsburgban lévő központi gyártóbázison tartott üzemi gyűlésen hangsúlyozta, hogy már körvonalazódik a dízelbotrányt kiváltó problémák "technikai megoldása", de a pénzügyi következmények beláthatatlanok, ezért a társaság vezetésének lépnie kellett. A nem létfontosságú beruházásokat mind törlik vagy elhalasztják, és a botrány miatt kialakult új helyzethez igazítják az előző vezérigazgató, Martin Winterkorn idején elindított hatékonyságnövelő, költségcsökkentő programot.

A Seat két spanyol gyárában az elmúlt napokban feszültség és bizonytalanság uralkodott a dolgozók körében. A szakszervezeti vezetők nyilatkozataikban elmondták: az emberek attól félnek, hogy ha elmaradnak a beruházások, elvesztik munkahelyüket. Az üzemekben több mint 16 ezer embert foglalkoztatnak. A teljes autóipari ágazat a spanyol hazai össztermék közel 10 százalékát adja.

A VW korábban elismerte, hogy mintegy 11 millió, EA 189 típusú motorral üzemelő autóba olyan szoftvert telepítettek, amely manipulálja, csak a próbapadon tartja a határérték alatt az emissziós értékeket, normál üzemmódban azonban nem. A 11 millióból 8 millió kocsit az Európai Unióban adtak el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!