Érdekes fázisba ért a 4iG cégcsoport története - hangzott el egyebek mellett ez is a társaság hétfői háttérbeszélgetésén, ahol az első negyedéves eredmények hátteréről lehetett kérdezni Fekete Pétert, a vállalatcsoport vezérigazgatóját. Aki egyébként a csoportot érintő átszervezések után most technológiai stratégiai holdingként tekint a 4iG-re.  

A három fő tevékenység (telekommunikáció, IT, űripar) külön-külön külön számos európai cégcsoportban jelen van, így azok, a 4iG szempontjából leányvállalati, vagy divízió szinten mind versenytársak is, arra viszont jelenleg nincs példa, hogy egy holding ezen a három stratégiai területen egyszerre jelen legyen . 

Az első negyedévet 11 százalékos növekedés után 171 milliárd forint árbevétel mellett 64 milliárd forint tisztított EBITDA-val záró vállalatnál továbbra is a telekommunikáció a húzóágazat, de a holdingon belüli bevétel és profit-hozzájárulás folyamatosan változni fog a következő években, ami tulajdonképpen természetes, hiszen teljesen más fázisban van a 3 stratégiai divízió és mások az ügyfelek, üzletfelek is. 

A telekommunikációs szolgáltatásban most 10 millió, jórészt lakossági ügyfelük van, 3 országban, hazánk mellett Albániában és Montenegróban. Az IT-szegmensben a 4iG az államnak és nagyvállalatoknak szolgáltat, több a jelentős, most futó projekt, például a Wizz Airrel, vagy a magyarországi gyógyszergyártókkal. 

Ez most a sztori a 4iG-ben

Fekete Péter szerint azonban az űripari-védelmi szegmens az igazi sztori, igaz annak kibontakozására még pár évet várni kell. Itt szintén nagyvállalatokkal és kormányokkal dolgoznak majd együtt, illetve szolgáltatnak feléjük. Az ukrajnai háború kitörése óta felgyorsult az a folyamat, amely a védelmi szektor technológiai fejlődéséről szól, ami egyébként kedvező lehetőség az olyan cégeknek, mint a 4iG.

Versenytársa persze sosem lesz a defense szektor csúcscégeinek (Lockheed Martin, Airbus) a 4iG, piaci lehetőség azonban bőven akad a velük való együttműködésre, például ha a fenti vállalatok bizonyos gyártási folyamatokat kiszerveznek, ott labdába rúghat a 4iG és Fekete Péter ígérete szerint ezt meg is fogják tenni.

Egyelőre az űripari-védelmi szegmens a bevételek csupán 0,4 százalékát hozza, viszont már most 200 szakmérnök erősíti a csapatot, de innen lehet nagyot dobbantani, a menedzsment elképzelései szerint fontos szereplővé válnának a globális piacon. Ezt elősegítendő két elismert diplomatával bővítették a tanácsadó testületüket, ahova Richard Grenell és Matt Mowers csatlakoztak. 

Az űripari szegmensben ezek a legfontosabb projektek:

  • A 4iG SDT magyar műholdprogramja, a HUSAT megvalósítása, valamint a martonvásári REMTECH Űrtechnológiai Központ építése a tervek szerint halad.
  • A nemzetközi együttműködések egyre szorosabbak az űr- és védelmi iparágban – megállapodás született az Edge, az Azercosmos és a Creotech vállalatokkal, valamint folyamatos egyeztetés zajlik a stratégiai partnerségről az Elon Musk-féle SpaceX-szel. 

A negyedéves számokról elhangzott, hogy a kedvező tendencia folytatódhat az év hátralévő részében is, illetve a most folyó negyedévben. Hivatalos prognózist a cég nem szokott publikálni, így a befektetők az első negyedévben elért 64 milliárd forint tisztított EBITDA-t akár tekinthetik indikációnak is. Erre koncentrál a menedzsment, ez a mutató ragadja meg a leginkább a működést, az egyszeri tételekkel és gyakran pénzmozgással sem járó nettó eredmény kevésbé.  

Cégérték (EV) alapján a 4iG már közel 1500 milliárd forintos vállalat, ezzel pedig hamarosan bekerülhet a 10 legnagyobb, magyar tulajdonban álló hazai nagyvállalat közé. 

Sokszereplős piacokra lő a 4iG

A külső piaci környezetet tekintve az űr- és védelmi szegmensen túl a leginkább a telekommunikációs szolgáltatásokban jók a kilátások, nem is annyira itthon, hanem a Balkánon. Sok a piaci szereplő tőlünk délre, konszolidáció várható, főleg a mobil szegmensben nagy a tolongás. 

A vezérigazgató elmondta, ha lesz lehetőség, akvirálnak, illetve a spektrum aukciókon is pályáznak, legközelebb például Macedóniában. De az egész Balkán régiót célpontnak tekintik, legszívesebben valamennyi országban megvetnék a lábukat, még az EU-tagország Szlovéniában, vagy Horvátországban is. Sőt, távolabbra is tekintenek, igaz Üzbegisztánban és Kazahsztánban még csak a piaci lehetőségek felmérése zajlik. 

Érik a nemzetközi kötvénykibocsátás

Az akvizíciós célok finanszírozásához külső forrást vonnak majd be, ezt lehetővé teszi, hogy a nettó eladósodottsági mutatójuk ha nem is rohamosan, de stabilan csökken. A társaság egy ekkora kötvénykibocsátással már kilépne a nemzetközi piacra, a magyar befektetői kör ehhez valószínűleg már nem elég nagy, így a forrásbevonás euróban vagy dollárban valósulhat meg. Az idő azonban nem sürgeti őket. 

Ha sikeresek a balkáni akvizíciók és sorra jönnek az űripari szerződések, akkor a bevétel struktúrája is eltolódhat a külföld felé. Most még a bevételeik 85 százaléka magyarországi, ez egészül ki 10 százalék albániai és 5 százalék montenegrói árbevétellel. 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!