A BUX 9 416 pnoton állt, közel 148 pontos előnyben. A vezető részvények közül az OTP 10, a Matáv 24, a Mol 1245 forinttal növelte értékét, míg a Richter árfolyama 200 forinttal hízott.
Az ÁPV Rt. tegnap úgy döntött, hogy mivel csak jóval hatezer forint alatt lett volna vevő a Mol-részvényekre, elhalasztja az értékesítést. A magánbefektetők december 15-től kapják vissza pénzüket. A hírre a Mol-papírok árfolyama megugrott, a forint gyengült. Nagy kérdés, hogy mi lesz az idei büdzsével, hiszen a privatizációs tervben szerepelt a Mol-pakett eladásának bevétele. Szakértők korábban 75-100 milliárd forintot vártak, ám a pénzügyminiszter mégsem félti a költségvetést. László Csaba szerint ugyanis az ÁPV Rt. már nagyjából teljesítette idei 196 milliárd forintos bevételi előirányzatát.
A rejtett vagy kevésbé rejtett költségvetési szigorítások a lakáshitelezési rendszer átalakítását is magukban foglalhatják. A szisztéma módosítására több lehetőség is van - írja a NAPI Gazdaság. „A kormány szándéka, hogy az a fajta lakossági eladósodás, amely az elmúlt időszakban bekövetkezett, ne folytatódjon. Az ezzel kapcsolatos intézkedéseket megtesszük” - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök az MTV-nek adott vasárnapi interjújában. A kormányfő kijelentése szakértők szerint egyértelműen a lakáshitelezési támogatások megkurtítására utalhat.
Az eredetileg tervezett 30 milliárd forintnyi felkínált mennyiségre mindössze 31,9 milliárdnyi ajánlat érkezett, így az ÁKK 24 milliárdra csökkentette a ma értékesített háromhónapos diszkontkincstárjegyek összértékét. A hozamok 12,00-12,85 százalék között szóródtak, a 12,02 százalékos átlag a tegnapi másodpiaci referenciaértéket 28 bázisponttal múlta felül.
Az olaj ára lefelé korrigált kedden, azután, hogy hétfőn közel négy százalékkal ugrott meg. New Yorkban a nyersolaj ára 0,8 százalékkal 31,84 dollárra csökkent, míg a londoni Brent 0,9 százalékkal 29,70 dollárra süllyedt.
A Budapesti Értéktőzsde december 10-én Brüsszelben és Luxemburgban népszerűsíti a kibocsátó cégeket. A Budapesti Árutőzsde kedd délután tartja közgyűlését, ahol többek közt a BÉT-tel való integráció is téma lesz.
Az EU-ban illetve a csatlakozó országokban több százezer munkahely szűnhet meg a bővítés után az élelmiszerfeldolgozó-iparban - jelentette ki Harald Wiedenhofer, a 2,6 millió tagot számláló európai élelmiszer-, mezőgazdasági és vendéglátóipari szakszervezeti szövetség, az EFFAT főtitkára.
A Hemingway Group bécsi leányvállalata bejelentette, hogy eladja a Bonbon Hemingway Rt.-ben birtokolt többségi tulajdonrészét. A vevő az Angeli Kft., ám az eladási árról egyik fél sem kívánt nyilatkozni.
A Praktiker Kft. 37,8 millárd forint bruttó árbevételt könyvelhetett el 2003. első három negyedévében, így kilenc hónap alatt nagyobb bevételre tett szert, mint tavaly egész évben. A jelenleg 14 áruházat működtető cég 2006-ig három új egységet nyitna.
A ZEW által az eurózóna vállalatvezetőinek megkérdezésével készített üzleti bizalmi index decemberi értéke 78,2 pont lett, szemben az elemzők 77,0 pontos várakozásával. Az egy hónappal korábbi érték alig 72,1 pont volt. A Németországra vonatkozó mutató 73,4 pont lett, a várt 70,4, és az egy hónappal korábbi 67,2 ponttal szemben.
A harmadik negyedéves cseh GDP – év/éves alapon – 3,4 százalékkal emelkedett, ami lényegesen gyorsabb ütem, mint amit az elemzők vártak.
A kétajtós, Indiában kevesebb, mint 5 500 dollárba kerülő villanyautókat kétéves fejlesztést követően dobja piacra a cég - jelentette a Reuters. A tervek szerint a kocsikat Európában a hazai árnál 30 százalékkal drágábban (azaz másfélmillió forintnak megfelelő összegért) adnák, ám az ár így is csak versenytárs modellek felére-harmadára rúgna.
