BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

BÉT: hét százalékkal drágult a Richter

A Richter árfolyama 7,1 százalékkal 27 000 forintra emelkedett, és a többi blue chip is hízott, így a BUX 229,70 ponttal, vagyis 2,54 százalékkal 9 279,17 pontra nőtt.

2003. december 5. péntek, 17:22

Jelentős tízmilliárd forintot meghaladó forgalom mellett száguldott ma felfelé a BUX, a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe. A napközben lanyha forgalom mellett lassan erősödő BUX késő délután felgyorsított és rövid időre 9 300 pont fölé is benézett, ám zárákor 9 279 ponton állt meg a mutató. A vezető részvénye közül a Richter vitte a prímet, mind erősödésben mind forgalomban, a piaci kötések közel negyven százaléka a gyógyszeripari részvény felett született. A Matáv is jól teljesített, 2,1 százalékkal 735 forintra növelte értékét. A Mol reggel 6 000 forint alatt is forgott a parketten, ám a zárás előtti rally 6 100 forintig rántotta fel a kurzust, ami 1,7 százalékos erősödésnek felel meg. Az OTP lemaradt, mindössze 0,4 százalékkal tudott emelkedni, így 2 600 forintos szintről várja a jövő hetet. Az Egis és a BorsodChem egyaránt 0,4 százalékkal növelte értékét, a Nabi pedig 2,4 százalékkal hízott. Az FHB, a Graphisoft, a Fotex és a Synergon azonban lejtőre került.

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet