BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

BÉT: a forint miatt esett a BUX

A forint további gyengülésének hatására a délelőtt még emelkedő BUX visszacsúszott, nap végén 9 002,69 ponton állt meg, ami 0,57 százalékos csökkenésnek felel meg. A vezető részvények mindegyike veszített értékéből.

2003. december 3. szerda, 17:49

A pesti börzén a keddi óriási esés után szerdán halvány korrekcióval indult a nap, az optimizmus azonban hamar elillant. A forint további gyengülésének hatására a tőzsde irányadó indexe, a BUX délután két óra körül 9 000 pont alatt is járt, ám a napot már két ponttal a lélektani határ felett zárta a mutató. A forgalom jelentős volt, megközelítette a 13 milliárd forintot.

A vezető részvények közül a Richter sokáig állt tegnapi záróértéke felett, ám fél ötre 45 forintos mínuszba került és 24 005 forinton zárt. A Matáv papírja is tartotta egy ideig a frontot, nap végére azonban két forintos csökkenéssel 723 forinton állt meg a kurzus. Az OTP árfolyama 0,3 százalékkal 2 619 forintig csúszott vissza, míg a Mol 1,6 százalékot veszített értékéből és 6 050 forinton zárt. A kisebb papírok azonban erősödni tudtak, az Egis, a BorsodChem, a Pannonplast és a Danubius egyaránt a pozitív oldalon fejezte be a napot.

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet